Tech HVG 2025. január. 05. 18:57

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Kína még 2024 novemberében tesztelt egy erős lángszórót, a fegyverről azonban nem árult el részleteket.

Újfajta fegyverrel kísérletezik Kína, ám ezúttal nem egy újfajta technológiáról van szó, hanem egy régi ráncfelvarrásáról. Az Interesting Engineering beszámolója szerint a kínai hadsereg 2024 novemberében lángszórókkal hajtott végre szimulált harci gyakorlatokat.

Hogy pontosan milyen fegyverről van szó, azt Kína nem részletezte, azt viszont tudni, hogy 2015-ben a katonák lángszórók segítségével űztek ki egy barlangból több mint 10 „terroristát” a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen. Őket az elfogásuk után lelőtték.

Kína korábban azt állította, hogy a Type 74 nevű lángszórót használta, ami egy katonák által viselt lángszóró, és amelynek kialakítása a szovjet LPO-50-hez hasonló. Az 1970-es években szolgálatba állított fegyvert úgy fejlesztették ki, hogy nagy legyen a hatékonysága, ugyanakkor a súlyát igyekeztek minimalizálni.

Chinamil

Abban biztosan különbözik a kínai és a szovjet verzió, hogy utóbbinál három, előbbinél pedig csak kettő tartályt kell a háton hordani. Ugyanakkor a kínai változat valamivel hosszabb, így valószínűleg közel azonos ideig lehet azokat használni.

A tűz hatótávolsága nagyjából 45 méter, és minden egyes lövésnél egy tanknyi sűrített benzin ég el. A kínai verzióval kettőször lehet lőni, és a ravasz meghúzása után 2-3 másodperc telik el, mire a láng begyújtja az anyagot. Mindez azt is jelenti, hogy az LPO-50-hez képest rövidebb idő alatt több üzemanyag távozik, így a katonának fekvő helyzetben kell elsütnie a fegyvert, mert az nagy erővel rúg vissza.

A láng olyan forró, hogy megolvaszthatja az emberi húst.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.