Az ezres svájci frankot úgyszintén, mert a nagy címleteket a bűnözők forgatják.
Az ötszáz eurós és az ezer frankos betiltását javasolja Charles Goodhart, a London School of Economics professzora, aki korábban a Bank of England monetáris tanácsának a tagja volt. A nagy címleteket azért kellene kivonni a forgalomból, mert ezekkel fizetnek a drogkereskedők.
Goodhart londoni előadására a Bloomberg hírügynökség figyelt fel. A kijelentést sem a svájci jegybank, sem az Európai Központi Bank nem kommentálta. A hírügynökség megjegyzi, hogy a nagy címletektől való félelem nem éppen új keletű: 2010-ben Nagy-Britanniában a bankok és a pénzváltók leálltak az ötszáz eurós forgalmazásával, miután olyan híreket kaptak, hogy e címletek 90 százaléka bűnözői körökből jut hozzájuk. Egy olasz bank is adott olyan jelzéseket, hogy a nagy címletek a maffia kezében halmozódnak fel, de jut belőlük terroristáknak is, és általában ezeket használják pénzmosásra, mert nagyobb érték kis helyen is elfér; 6 millió euró egy neszesszerben, 10 millió egy 45 centis széfben.
Goodhart egészen addig ment a fejtegetésben, hogy a jegybankok a nagy címletek kihagyásával sokat spórolnának , mivel ezek amúgy sem forognak, hanem a feketepiac főszereplői nagy készletekben halmozzák fel őket, s így talán még a jegybanki alapkamatot is tovább lehetne csökkenteni.
A hvg.hu kommentárja: köznapi halandó ezekkel a címletekkel amúgy sem tud fizetni, mert az élelmiszer- vagy a ruházati tömegkereskedelemben nem (nagyon) fogadják el őket. Olyan jelzés pedig még nem érkezett, hogy a honi bűnözői körök már készülnének arra, hogy a pénzmosásra nagyobb mennyiségű új húszezrest gyűjtenének. Utóbbi amúgy nagyjából 65 eurót ér.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.