Több szakszervezet támogatja a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáért indítványozott népszavazást, amit a Kúria engedélyezett, megváltoztatva ezzel a Nemzeti Választási Bizottság korábbi határozatát. Az elmúlt fél évben a Jobbik kampányolt ezzel a témával.
A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásáért indított népszavazási kezdeményezés mögé felsorakozott a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) és a Liga Szakszervezetek is – jelentették be az érdekvédelmi szervezetek hétfőn Budapesten, közös sajtótájékoztatón.
A népszavazást Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezetének tisztségviselője kezdeményezte magánemberként, aki a sajtótájékoztatón elmondta: sérti az esélyegyenlőséget, ha a társadalom egyik rétegének van ilyen kedvezménye, míg a másiknak nincs. Véleménye szerint meg kell szüntetni ezt a diszkriminációt úgy, hogy ne sérüljön a nők 40 éves jogviszonyra épített programja, hanem ezt a lehetőséget biztosítsák a férfiak számára is.
A szakszervezeti tisztségviselő bízik abban, hogy 1-2 hónapon belül összegyűlik a szükséges 200 ezer aláírást. A korkedvezmény 2014 év végi megszüntetése és az azt kiváltó rendszerek hiánya különösen indokolja a kezdeményezést – hívta fel a figyelmet Bodnár József.
A Kúria áldást adott a népszavazásra
Az NVB korábban arra hivatkozva tagadta meg a népszavazási kezdeményezést, hogy az a nyugdíjszabályokra vonatkozik, és az érintené a központi költségvetési törvényt, amiről nem lehet népszavazást tartani. Az NVB azt is megállapította, hogy a kérdés nem felel meg a választói egyértelműség követelményének; a Kúria önkormányzati tanácsa azonban ezt nem osztotta és megalapozottnak tartotta a felülvizsgálati kérelmet. A bírói testület értékelése szerint a kérdés az esélyegyenlőség megteremtéséről szól, és nem jár automatikusan pénzügyi hatásokkal, ezért megváltoztatta a korábbi határozatot.
A férfiak kedvezményes nyugdíjával az elmúlt fél évben a Jobbik kampányolt, a párt politikusai többször is felszólaltak a parlamentben, hogy be kell vezetni a férfiak esetében is a kedvezményt. A kormány erre úgy reagált, hogy a Jobbik a nők esetében sem támogatta a kedvezményes nyugdíjt.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.