Gazdaság HVG 2015. július. 08. 15:42

Busásan megfizetett MNB-vezetők

Közel 70 százalékkal többet keresnek a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi vezetői, mint 2012 decemberében, amikor még Simor András volt az elnök – írja a HVG.

HVG

Az MNB mostani első embere, Matolcsy György közel két és félmilliós havi bére – a béren kívüli juttatásokkal együtt – 13,5 százalékkal haladja meg elődjéét, miközben ugyanezen idő alatt nem volt infláció.

A 2013. márciusi beiktatásakor olcsóbb jegybankot ígérő Matolcsy elnöksége alatt ugyan 112-ről 93-ra csökkent a cégjegyzésre jogosult (azaz ügyvezető igazgatótól referensi beosztásig foglalkoztatott) vezetők száma, ám az ő bérköltségük jócskán elszaladt. Mindenekelőtt annak köszönhetően, hogy míg Simor idején egy ügyvezető igazgató dolgozott, közel havi bruttó 3 millió forintért, addig most 6 – köztük Polt Péter HR-igazgató felesége. Ők pedig egyenként 2-2 millióval többet, 5 millió forintot keresnek.

Részletek a csütörtökön megjelenő HVG-ben.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.