2015. március. 08. 13:50 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 08. 13:57 Gazdaság

A németek szerint a görög kormány inkompetens

Nem ért a kormányzáshoz a baloldali radikális Sziriza vezette görög kormány és felkészületlenségük súlyos veszélybe sodorja az országot - vélekednek a brüsszeli Európai Bizottságnál (EB), a frankfurti Európai Központi Banknál (EKB) és a német kormánynál a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap szerint.

A lap név nélkül nyilatkozó brüsszeli, frankfurti és berlini forrásai szerint Alekszisz Ciprasz kormánya "hihetetlenül inkompetens", tagjai  "kávéházi forradalmárok", akik még mindig nem értették meg, mekkora veszélybe sodorták Görögországot. A 2010 óta államadósság-válsággal küzdő országot mentőhitelekkel támogató intézmények - az EB, az EKB és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) korábban trojkának nevezett hármasa - körében nem zárják ki, hogy a következő hetekben bekövetkezik a "Graccident", vagyis az, hogy Görögország nem kilép, hanem "kibotlik" az euróövezetből, maradási szándéka ellenére távozásra kényszerül a valutaunióból.

Az eurócsoport - az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa - hétfői ülésének így "pedagógiai célja" is van, a tanácskozáson tudatosítani akarják a görög vezetésben, hogy igen súlyos helyzetbe manőverezték az országot. Az ülésen megvitatják az athéni vezetés új reformterveit, amelyet Jánisz Varufakisz pénzügyminiszter a napokban levélben ismertetett Jeroen Dijsselbloemmal, az eurócsoport elnökével. FAS szerint Brüsszelben és Berlinben úgy vélik, a görög kormány megpróbál kihátrálni korábbi ígéreteiből, erre utal, hogy a levélben nincs szó privatizációról, a munkaerőpiac reformjáról és az áfáról. Az a terv pedig "derültséget" okozott, hogy az adóhivatal alkalmi besúgókat - például turistákat, diákokat - bérelne fel az adózási fegyelem ellenőrzésére.

Brüsszeli, frankfurti és berlini vélemények szerint Varufakisz "teljes csőd" és addig biztosan nem halad előre a görög válság kezelése, ameddig miniszter marad - írta a FAS. A hozzá nem értés szemléletes példája, hogy a napokban az athéni pénzügyminisztérium egy magas beosztású tisztségviselője az EB humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosához fordult segítségért, mert nem tudta, hogy a biztos kizárólag az EU-n kívüli területekkel, országokkal foglalkozik.

A görög kormány a 2012-ben indított második mentőprogram hiteleiből megmaradt források lehívásáig kincstárjegyek kibocsátásával kíván forráshoz jutni. Az elképzelés szerint az állampapírokat bankok vásárolnák meg és az EKB-nál helyeznék el őket. Ehhez azonban szükséges, hogy az EKB hozzájáruljon a szuverén kincstárjegyek kibocsátási kvótájának megemeléséhez. (Az EB, az EKB és az IMF korábban engedélyezte, hogy Görögország 15 milliárd euró értékben kibocsásson kincstárjegyeket, és Athén már kimerítette ezt a keretet.) Az EKB elzárkózik ettől. A tiltott költségvetési finanszírozás egyértelmű, "világos esete lenne, ha még több görög kincstárjegyet fogadnánk el fedezetként a jelenlegi helyzetben, amelyben Görögország nem tud hozzáférni a piaci forrásokhoz" - mondta a FAS-nak Benoit Coeuré, az EKB igazgatóságának tagja. Az EKB "nem tesz ilyet, Görögország kedvéért nem sértjük meg a szerződéseinket" - tette hozzá Coeuré, kiemelve, hogy "a görög kormánynak, mint minden más kormánynak tudomásul kell vennie, hogy Európa szabályokon alapuló közösség".

Alekszisz Ciprasz miniszterelnök a kincstárjegy-kibocsátással kapcsolatban a Der Spiegel című német hírmagazin szombati számában megjelent interjúban azt mondta, amennyiben az EKB nem támogatja a tervet, "nagy felelősséget vállal" és azt kockáztatja, hogy újrakezdődik a "thriller", amely lejátszódott február 20., a második mentőprogram négyhónapos meghosszabbításáról szóló megállapodás előtt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.