Gazdaság hvg.hu 2014. július. 09. 07:51

Kezén támadta meg a lépfene az új fertőzöttet

A gyöngyösi férfi otthon vágott marhát, így kapta el a bőranthraxot. A betegséget pénteken diagnosztizálták nála, és kedden már ki is engedték a kórházból.

Pénteken jelentkezett be a kórházba egy, a kézfején észlelt elváltozással az a gyöngyösi férfi, akinél lépfenét észleltek a hatóságok – a hivatalos közlés szerint függetlenül a korábbi, tiszafüredi esetektől.

A Bugát Pál kórház ügyeletese azonnal felismerte a bőranthraxot, és értesítette a hatóságot. A beteg antibiotikumot kapott és elkülönítették. Olyan jól reagált a kezelésre, hogy kedden már haza is iengedték – írta a szerdai Blikk.

A Heves megyében felbukkanó lépfene egy otthon levágott marha húsából származott, a húsból szerencsére nem ettek mások.

A debreceni Kenézy kórházból is kiengedtek egy gyógyult lépfenés pácienst, a többieket még kezelik.

A lapnak egy szakember azt mondta a tiszafüredi fertőzésekkel kapcsolatban, hogy a lappangási idő a végéhez közeledik, és valószínű, hogy nem kell új megbetegedésektől tartani. A veszélyeztetett állatokat beoltották, így továbbra is nyugodtan lehet marhahúst fogyasztani – mondta Sinkó-Káli Róbert Jász-Nagykun-Szolnok megyei tiszti főorvos.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?