Gazdaság MTI 2014. június. 23. 14:18

"Minden magyar embernek hétszázezer forintjába fog kerülni a paksi bővítés"

Az Együtt-PM határozottan tiltakozik a hitelszerződés aláírása és az erőmű bővítése ellen. A bővítés az ország éves GDP-jének tíz százalékába, minden egyes magyar embernek hétszázezer forintjába kerül – mondta Szabó Tímea.

Az Együtt-PM számításai szerint minden egyes magyar embernek hétszázezer forintjába fog kerülni a paksi bővítés – hívta fel a figyelmet hétfői, budapesti sajtótájékoztatón Jávor Benedek megválasztott EP-képviselő és Szabó Tímea független országgyűlési képviselő.

Utóbbi hangsúlyozta, hogy a szövetség a lehető leghatározottabban tiltakozik a hitelszerződés aláírása és az erőmű bővítése ellen. Meggyőződésük szerint nem lehet aláírni egy olyan megállapodást, amelyikről nem folytattak társadalmi egyeztetést, ami "iszonyúan sokba kerül" és amire semmi szüksége nincs az országnak.

Jávor Benedek és Szabó Tímea
MTI / Kovács Tamás

A bővítés az ország éves GDP-jének tíz százalékába, minden egyes magyar embernek hétszázezer forintjába kerül – hívta fel a figyelmet Szabó Tímea. Hozzátette, hogy 2007-ben Orbán Viktor még arról beszélt, hogy Magyarország nem akar a Gazprom legvidámabb barakkja lenni. Úgy fogalmazott: remélik, hogy most a miniszterelnök kimondja, hogy "Magyarország nem lehet a Roszatom legvidámabb barakkja".

Jávor Benedek arról beszélt, hogy a hitelszerződés jogszerűtlen, mert megsérti az alaptörvényben lefektetett adósságplafont, valamint az uniós jogot is. Hangsúlyozta, hogy eközben a nemzeti vagyontörvénnyel is ellentétes, mert a megállapodás nem magyar, hanem külföldi választottbíróság elé utalja a vitás kérdéseket.

Az Együtt-PM úgy számol, hogy a körülbelül háromezer milliárdos hitel után az ország összesen nagyjából hétezer milliárdot fog visszafizetni, ami "elviselhetetlen" terheket ró majd a költségvetésre – mondta. Azok a fideszes képviselők, akik igennel szavaznak a hitelszerződésre, azok a "saját oligarchaköreik" védelmében a magyar családok érdekeivel ellentétesen cselekszenek – jelentette ki.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.