Gazdaság Szabó M. István 2014. május. 22. 11:45

Leveri a repülőt, a buszt és a vonatot is a telekocsi

Egy út holnapután Münchenbe 12 200 forintért jó ajánlat? És ha háztól házig szól? Vagy Londonba, ugyanígy, 25 ezerért? És mindezt kocsival, előre lecsekkolható sofőrrel és utastársakkal, de nem a haszonért, hanem csak mert van, aki mivel így is, úgy is megy, némi spórolás mellett kellemes útitársakat is keres? Na, ez a telekocsizás, autóhopolás, hoperkedés lényege, amit havonta már több tízezren tudatosan használnak.

Varga Zoltán nyolc éve költözött Bécsbe. A regionális kutatómunka, amit az Unicredit Banknál végez, az osztrák fővároshoz köti. A dolgozós hétköznapok oda, a „social happening” (a repülős partnereitől a sommelier képzésekig sok minden) hétvégére meg Budapesthez kötik. Ezért péntekenként Zoli beül a Hondájába és hazaautókázik. Vasárnap délután pedig vissza.

Ingázásait évekig úgy töltötte meg élményekkel és tartalommal, hogy a bankban dolgozó magyarok közül mindig akadt egy-kettő, akit hazahozott, akikkel a költségek megosztásán túl leginkább jókat beszélgetett. Aztán az ingázók lassan mind elmaradtak, mert vagy a bécsi életre rendezkedtek be, vagy végleg hazaköltöztek. Varga úr két éve éppen az unalomba fulladó, végtelenül monoton autózásairól panaszkodott chaten egy programozó barátjának, amikor az válaszul egy linket küldött neki. A megnyíló internetes honlapon regisztrált, és ezzel a közösségi utazás egyik magyarországi pilotjának részesévé avanzsált.

A telekocsizás viszonya a többi közlekedési eszközhöz Budapest-Debrecen viszonylatban
Autohop

Azóta rendre vannak utasai is. A filozófia ugyanaz: jobb egy-két utassal egy jót dumálni, mint több száz kilométeren át passzívan, zenét hallgatni. De az utasait azért alaposan megválogatja, ami elmondása szerint az évek miatt van, meg amiatt, hogy jó néhány, egykor betársulttal apróbb barátságot kötött, és ma már leginkább velük, a Bécs és Budapest közt ingázók életét élőkkel utazik. Mind magyar, mind Bécsben (is) él és dolgozik. Állandó utasai közt van fogorvoshallgató, divattervező, focista, „egykor Dubajban is megfordult vendéglátós”, sőt, még egy coca-colás kontrollingos is. Többnyire már nem is az adott weboldalon, hanem Zoltán telefonján jelentkeznek be, ha a haza, vagy visszaút felől érdeklődnek.

Új emberre találni nem nehéz, mivel Bécsben több mint 20 ezer magyar állandó lakcímmel is rendelkezik (tehát legálisan itt élnek). Ha ismeretlen partner jelentkezik be hozzá, Zoltánnak az a módszer vált be, hogy mielőtt döntene, (arról, hogy beszállhat-e az illető az autójába vagy sem) hosszan beszélget velük telefonon. Abból nem enged, hogy az utasnak szimpatikusnak kell lennie. Ez olyannyira fontos, hogy nem a költségmegosztás az út legfontosabb tétele. A gesztust, hogy az utas beszáll az árba, azonban sokra tartja. A 32 maximálisan elégedett értékelőnél tartó Varga Zoltán a közösségi fogyasztásnak ma már „mindenféle válfajában indul”. Legutóbb ütve fúróhoz jutott hozzá így.

Kétszer százezer

A Facebook-generáció által optimalizált stoppolásának is tekinthető utazási forma legfontosabb eleme a potenciális utast és az autóst összekötni képes internetes felület. Magyarországon csak néhány olyan honlap üzemel, ahol a telekocsizáshoz szükséges operátori feladatok intézményes formát öltve, vállalkozásként működnek.

Az AutoHop és az Oszkár a két legismertebb ilyen portál. Előbbi két huszonéves még nagy dobbantásra és reflektorfényre váró alkalmazása, a maga majd’ százezer regisztrálójával, utóbbi pedig a már 2007-ben elindított, rég kiérlelt koncepcióval tavaly őszre a havi 15 ezer útfoglalásig és százezer felhasználóig eljutó rendszer. Ők lehetnek annak a helyzetnek a legfőbb haszonélvezői, amely a kényelmi szempontokra idő-, és költségtakarékos megoldásként, illetve busz és vonat alternatívájaként is rezonáló utazási forma robbanásszerű elterjedésével együtt járhat.

A legutóbbi felmérések szerint 600 ezer magyar dolgozik (legálisan) külföldön. Csak ebből is levonható az a következtetés, hogy a telekocsizásnak piaci értelemben bőven van még tere a hízásra. Ez a közlekedési forma egyébként is gyerekcipőben jár még Magyarországon. Csak viszonyításképpen: Németországban több mint ötmillióan, Franciaországban pedig négymillióan telekocsiznak rendszeresen. Magyarországon talán, ha 150 ezren. Közülük egyre többen kerülnek ismeretlenül is kapcsolatba a Haidekker fivérekkel, az AutoHop tulajdonosaival.

A Haidekker fivérek

A 26 éves, pénzügyet végzett István és Corvinuson gazdasági karon diplomázott, két évvel fiatalabb öccse, Balázs gyerekkorukban vitorlázni jártak a Balatonra. „A közlekedéssel nehézségeink voltak, mert az edzésekre jutáshoz a klasszikus stoppolás már nem volt kifizetődő, mivel nem biztos, hogy megérte kimenni az autópályáig” – emlékszik vissza az ősproblémára az idősebbik Haidekker fiú. Az egyórás út miatt vonattal 2-3 órát zötykölődni nem volt túl alternatíva, helyette a Almádiba tartó célfuvar érdekében csütörtök délutántól péntek estig hívogatták az ismerősöket.

A Haidekker testvérek: Balázs és István
AutoHop

A probléma kezelésének ez a módja évekig nem is fejlődött tovább, de amikor István Madridban tanult, és miután a fivérek Németországban és Franciaországban a telekocsizást szinte intézményesült formában is látták, bő két éve úgy döntöttek, hogy a módszerüket a nagyközönség számára is elérhetővé teszik. Ennek lett a végterméke a társalapító Fazekas Gábor segítségével 2012 augusztusában elindított AutoHop.

A látottakat, az iskolában tanultakból hasznosíthatókat leginkább az interneten megtanulható dolgokkal egészítették ki. Balázs online egyetemi kurzusokat is végzett már, és bár ezeket a Corvinuson nem lehet elismertetni, „a cég számára mindenképpen hasznos” kategóriába tartoznak. Mivel a holnapon használt marketingmódszerek félévente-évente megváltoznak, István szerint a folyamatos önképzés egyébként sem kerülhető meg.

Átütik a falat

„Ami az elején is megfogott minket, és ami továbbra is hajt az az, hogy az internet sokkal hatékonyabbá tud tenni dolgokat, mert össze tud kötni olyan embereket, akik egyébként nem ismernék meg egymást, nem tudnák, hogy "ő pont azt akarja, ami nekem van’”– magyarázza Balázs. Az utazás leszervezését az operátorok a közösségi hálóra bízzák.

A sikeres egymásra találáshoz egyetlen falat kell tudni átütni, azt, hogy az emberek nem szeretnek ismeretlenekkel utazni. Ezzel a buszon, vonaton vagy repülőn is meg kell küzdeni, a telekocsizás esetében azonban az AutoHop éppen ezen a ponton ad lehetőséget a potenciális utastárs megismerésére. A weboldalon lehetőség van megismerni az utast is, az autóst is, mert a feltölthető képeken és Facebook-profilon túl utólag minden utazóról értékelés készül. Vagyis az autós is, az utas is lényegében feltérképezhető. Ez alapján a közös utazásról a döntést az autós is, az utas is maga hozza meg, és bármelyikük mondhatja azt is, hogy "bocs, mégsem megyünk együtt".

A Budapest-München tengely

Mumbaiba egy fuvar?
A legnépszerűbb útvonalak közé belföldön a Budapest-Debrecen, külföldre irányulva pedig a Budapest-Bécs, Budapest-München vonal számít. Ami meglepő, az az, hogy a Budapest-London is aktív és sűrű „viszonylat”, de nem ritka az Írországi célállomás sem, ahogyan Skócia is már-már mindennapos szereplője a kínálatnak. De azt először a Haidekker fivérek is viccnek gondolták, amikor Miskolcról valaki Mumbai irányába, az indiai városig keresett magának útitársat. Aztán az ajánlattevő megkeresése után kiderült, hogy az igenis komoly, sőt, jelentkezője is lett az ajánlatnak.

A belföldi telekocsizásban eleinte a leggyakoribbnak bizonyuló Budapest-vidéki nagyváros viszonylatot hamar megelőzte a külföldi célra tartó hoperkedés, Németországba, Angliába, ingázók munkába jutáshoz, szerelmi okokból, tanulás miatt vagy szimplán utazási céllal, egyre többen használják. Elsősorban azok az autósok és utasok, akik rendszeresen utaznak, és többnyire (valamilyen okból) kötődnek a kiindulási, illetve célvároshoz. Az AutoHop weboldalán eddig mintegy százezren regisztráltak, de azt, hogy aktívan mennyien használják, illetve, hogy hány felhasználó rendszeres a hoper, a Haidekker fivérek nem árulják el. István üzleti titokra hivatkozva végül csak annyit hajlandó elárulni, hogy a regisztráltak több mint fele rendszeres felhasználó.

Minél nagyobb a távolság, annál gyakoribb a háztól házig hopolás. Mert bár az autós az ajánlatába beírhatja, hogy vállalja-e a kis (vagy nagyobb) kitérőt, de a tapasztalatok alapján az a jellemző, hogy nagyobb távolságra az autósok rugalmasabban kezelik ezt a kérdést. Minél hosszabb az utazás, annál könnyebben belemennek – akár az út közben felülírva a korábbi elképzelésüket – az utas kedvéért nagyobb kitérőkbe is. A rövidebb utak esetében azonban ez, főleg a budapesti célállomás esetén, elég ritka.

Romániában is elindultak

A honlapon regisztrálás után a szolgáltatás ma is ingyenes. Kényes téma, de ettől még tény, hogy egyszer majd az egészet át kell fordítani egy bevételt generáló szolgáltatássá, olyan vállalkozássá, amiben remélhetőleg az eddigi költségek is megtérülhetnek. Az első, igazán nagy boom tavaly történt, a megnövekedett igények miatt néhány hónapja már 6 fősre bővült csapat dolgozik teljes műszakban egy, a Várban bérelt nagypolgári lakásból kialakított irodában. A cégépítés költségeit a fivérek eddig az utóbbi évek sítábor-szervezéseiből befolyt saját pénzből fedezik.

Az Autohop-felhasználók regisztrálásai helyszínei alapján így néz ki ma Európa
Autohop

A további növekedéshez, a külföldi expanzióhoz szükséges tőkét egy kockázatitőke-alaptól és angyal befektetőtől vonták be, amit hamarosan hivatalosan is be fognak jelenteni. Az expanzió első lépéseként három hónapja Romániában elindult a helyi AutoHop weboldal, és fizetnek egy menedzser-operátort, aki kizárólag a romániai üzlettel foglalkozik. Azért Romániával kezdtek, mert a cégen belül sok a kapcsolódási pont és személyes, családi kötődés is van a dél-keleti szomszédságban, ráadásul – magyarázza Balázs: „Románia nagy, nem vízfejű az infrastruktúrája, és ugyancsak Magyarországgal ellentétben, a fizetett stoppolásnak ott komoly kultúrája van”.

Egymillió felhasználó a cél

Az AutoHop használ ugyan célzott online hirdetéseket, de a szájhagyomány és az elégedett felhasználók a legfontosabbak. Azt remélik, hogy a piaci növekedés majd ezt is magával húzza, de a testvérek fogadkoznak: óriásplakáton sohasem fogják hirdetni magukat.

Két évig még az eddigiekhez hasonló tempójú növekedésre számítanak, ami Balázs értelmezésében leginkább azt jelenti, hogy kevesebb munkájuk nem nagyon lesz. Mára minden más munkával gyakorlatilag felhagytak az AutoHop sikerre vitele érdekében.

A három éves növekedési tervben az egymilliós regisztrációs szintet célozták meg, két év múlva pedig bevételt generáló prémiumszolgáltatásokat is bevezetnének. A cégnek onnantól el kell majd tartania magát. Arról azonban nem akarnak beszélni, hogy milyen prémiumszolgáltatásokról van szó, és hogy az ügyfelek miért fognak majd a portálon fizetni. „A kockázatokkal tisztában vagyunk, de azt gondoljuk, hogy a likviditás eléréséről szóló elképzeléseink reálisak. A többit pedig igazolja majd az élet” – mondja magabiztosan István. Az öccse szerint a bizalom lesz az, ami a megnövekedő forgalmú telekocsizásban egyre nagyobb értékké válik. Erre lehet majd nekik leginkább építkezni.

Évente 40-42 alkalommal oda-vissza

A fővárosban könyvelőként dogozó Szilágyi Ferenc az első aranycsillagos Autohoper. A Debrecenben élő családot a hétköznapokra hátrahagyó férfi ugyan a saját költségén ingázik (péntek délután haza, hétfő hajnalban vissza a 4. kerületbe), de a telekocsizással elérhető költségmegosztás szerinte elviselhető terhet jelent a családi kassza számára. Évente 40-42 oda-vissza útja biztosan van.

Két-három utassal ingázik, nem igazán szokott válogatni, igaz, a fővárosi közlekedési viszonyok miatt nem is megy házhoz senkiért. Attól, hogy az utazó partnerek végigcsacsogják vagy végigalusszák az utat, Szilágyi Ferenc szerint még lehetnek tökéletes utasok. a lényeg, hogy a vezetésbe ne szóljanak bele, és az induláshoz megbeszélt helyen és időben legyenek ott. Sok visszatérő útitársa lett az elmúlt években, ismerősként jelentkezik be egy kontroller, egy Gödöllőig utazó alkalmazott és egy hozzá hasonlóan ingázó területi képviselő is.

A honlapon keresztül érkező ismeretlenek autohop-profilját és értékeléséit általában megnézi, de az utasok között nem szelektál. Igaz, sokan, korábbi útitársak már privát jelentkeznek be, hogy van-e még az Alfa Romeóban szabad hely. Soha nem volt probléma a fix árral, igaz a könyvelő az AutoHop által javasolt 14 Ft/km/fő díjat használva, 3200 forintért osztja meg a 220 kilométeres, „egyedül monoton, unalmas, együtt viszont gyakran érdekes és változatos” utazásait.

                              
zöldhasú
Hirdetés