Gazdaság MTI/Magyar Nemzet 2014. április. 26. 08:16

Nem lesz kilakoltatás, amíg nem rendezik a devizaproblémát

A kilakoltatási moratórium a devizaprobléma rendezéséig érvényben marad, s előfordulhat, hogy a folyamat végén a bankoknak újra kell számolniuk a tartozások összegét - mondta a KIM államtitkára, Rétvári Bence.

A kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról a májusi alakuló ülésen szavazhat az Országgyűlés - mondta Rétvári Bence a Magyar Nemzetnek. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára a lap szombati cikke szerint közölte: a tiltás a devizaprobléma rendezéséig érvényben marad, s előfordulhat, hogy a folyamat végén a bankoknak újra kell számolniuk a tartozások összegét.

A luxemburgi székhelyű Európai Bíróság április 30-án határoz az úgynevezett Kásler-perben, és az uniós döntés után már csak arra lesz szükség, hogy a Kúria kiegészítse a devizaügyben meghozott decemberi, egyelőre csonka jogegységi határozatát. A szaktárca reményei szerint az uniós fórum azt mondja majd ki, hogy a magyar bíróság megvizsgálhatja a devizakölcsön-szerződések egyes elemeit, és dönthet azok tisztességtelenségéről is.

A politikus szerint a hazai és külföldi ítélkező fórumok még hiányzó állásfoglalásai fontos tényezőkre mutathatnak rá az árfolyamrés vagy a kamatemelés ügyében. Akár az is előfordulhat, hogy a bírósági és a jogalkotási folyamat végén a bankoknak el kell számolniuk ügyfeleikkel. A fejlemények, a döntések nyomán pontosításra szorulhat, mekkora is voltaképpen a hitelfelvevők devizában nyilvántartott adóssága - mondta az államtitkár.

A kilakoltatási moratórium mostani meghosszabbítása azért is lényeges, mert kiderülhet, hogy a lakásuk elhagyására kényszerülő adósok tartozása kisebb a végrehajtási lapon szereplő összegnél - tette hozzá Rétvári Bence.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.