A bankokkal vetetnének állampapírt Matolcsyék
A bankokhoz fordul segítségért a jegybank, legalábbis olyan intézkedéscsomagot dolgozott ki, amivel az ország adósságát csökkentenék.
Négy pontból álló intézkedéscsomagot jelentett be a Magyar Nemzeti Bank, aminek segítségével csökkentenék az ország adósságát. Orbán Viktor a választások előtt többször beszélt arról, hogy az államadósság finanszírozásába nagyobb arányban kell hazai forrást bevonni. A mostani csomaggal ezt készíti elő a jegybank, igaz, nem a lakosságtól, hanem a bankoktól várnak segítséget.
Mindezt az MNB azzal indokolta, hogy az államadósság belső forrásokból történő finanszírozásának erősítése nyomán csökken a bruttó külső adósság, ami kisebb külső refinanszírozási igényt és mérséklődő külföldi megújítási kockázatot von maga után. Szerintük a forintfinanszírozás irányába való sikeres elmozdulás esetén a külső sérülékenységünk mérséklődése mellett a jegybank mérlege összehúzódik, hiszen a devizatartalékok csökkenésével egy időben a sterilizációs állomány is leépül. Mindez az MNB szerint nemzetgazdasági szinten több 10 milliárd forintos megtakarítást jelenthet. Eközben a bankok nagyobb mértékű állampapír-vásárlása mellett a bankrendszer eszközoldalán fokozatos átrendeződés mehet végbe, azaz a jegybankkal szembeni követeléseket (sterilizációs eszköz) a költségvetéssel szembeni követelések (állampapírok) válthatják fel. Mindez tehát nem befolyásolja a Növekedési Hitelprogram működését.
Az intézkedések:
1. Június 16-tól bevezetnek egy forintkamatcsere eszközt, amely a partnerkörbe tartozó intézmények számára lehetőséget biztosít az általuk tartott vagy újonnan vásárolt hosszú forinteszközök kamatkockázatának mérséklésére.
2. Június 16-tól a potenciális jegybanki eszköztár részévé válik egy változó kamatozású hosszú lejáratú fedezett forinthitel, ami a forintlikviditáshoz jutást segítheti.
3. Június 16-tól a potenciális jegybanki eszköztár részévé válik egy eszközcsereügylet, amelynek keretében a partnerkörbe tartozó intézmények hosszú lejáratú forint-értékpapírokért cserébe deviza-értékpapírokhoz juthatnak, ami a devizalikviditáshoz jutást segítheti.
4. Augusztus 1-től a jegybank irányadó instrumentumának formája megváltozik, a jelenlegi kéthetes MNB-kötvény kéthetes lejáratú betétté alakul át, amit csak a partnerkör intézményei tarthatnak a jegybanknál. Az MNB-nél elhelyezett betétek továbbra sem tartoznak a jegybank által hitelműveletei során elfogadható fedezetek körébe.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.