Lerántotta a forintot egy MNB-nyilatkozat
Átmeneti erősödés után délutánra elveszítette napi árfolyamnyereségét a forint csütörtökön.
Az eurót este hat órakor 314,35 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 313,39 forint után.
Az euró árfolyama csütörtökön 313,95 forintról egészen 311,43 forintig csökkent, majd délután 314 forint fölé emelkedett. A hetet az euró 312,10 forintos, a hónapot 311,30 forintos jegyzéssel kezdte. 314 forint felett az eurót szerdán, azt megelőzőleg pedig legutóbb két hete jegyezték.
A forint csütörtöki erősödő fázisát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatpolitikájának esetleges módosulásáról tett nyilatkozatnak tulajdonították a devizapiacokon. A jegybank alelnöke egy interjúban közölte, hogy az ukrajnai válság miatt a globális pénzpiacokon megváltozott helyzetet a monetáris tanácsnak figyelembe kell vennie.
"A stabilan alacsony magyarországi infláció engedne mozgásteret a további kamatcsökkentésre, de az ukrajnai válság nehezíti a helyzetet" – fogalmazott Balog Ádám alelnök.
A régiós devizák körében a délután bekövetkezett gyengülő fordulat a krími referendummal kapcsolatban eszkalálódó politikai feszültségre adott piaci reakciónak, a kockázatkerülés felülkerekedésének volt tulajdonítható. Az Egyesült Államok és az Európai Unió nagyon komoly lépések sorozatával fog válaszolni Oroszországnak, ha az Ukrajnához tartozó Krímben vasárnap megtartják a félsziget elszakadásáról szóló népszavazást – jelentette ki csütörtöki szenátusi meghallgatásán John Kerry amerikai külügyminiszter.
A dollár jegyzése csütörtökön a kora reggeli 224,82 forintról 226,06 forintra, a svájci franké 257,67 forintról 258,85 forintra, a japán jené pedig 2,1904 forintról után 2,2214 forintra emelkedett este hatig. Az euró átmeneti erősödés után estére már gyengült, jegyzése a kora reggeli 1,3940 dollárról este hat órára 1,3900 dollárra csökkent. A nap folyamán elért 1,3966 dolláros legmagasabb jegyzésre legutóbb 2011 októberében volt példa.
Míg a forint 0,3 százalékkal, a lengyel zloty 0,4 százalékkal, a török líra pedig 0,1 százalékkal gyengült kora reggeli árfolyamához képest este hat óráig az euróval szemben. A cseh korona és a román lej erősödött csütörtökön, 0,02 és 0,18 százalékkal.
Az ukrán hrivnya nagyot gyengült csütörtökön, az euróval szemben 4,66, a dollárral szemben 4,05 százalékot veszített árfolyamából. A rubel szintén gyengült az euróval és a dollárral szemben, de jóval kisebb mértékben, mint az ukrán deviza, 0,15 és 0,21 százalékkal.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.