Gazdaság hvg.hu 2014. február. 18. 04:20

Hitelre lenne szüksége? Felejtse el a bankokat

Egyre több kínai választja azt a lehetőséget, hogy több mint 500 ezer dollárt fektet be az Egyesült Államokban két év alatt, ezzel pedig ők, és családjuk is zöldkártyát kap és potenciálisan állandó lakosság válhatnak. Sok amerikai kis- és középvállalkozás számára ez a lehetőség jelenti szinte az egyetlen utat a pénzszerzésre a 2008 óta megszigorodott banki hitelezés útvesztőjével szemben. A programot ugyanakkor többen kritikával illetik.

Egyre több kínai választja azt a lehetőséget, hogy több mint 500 ezer dollárt fektet be az Egyesült Államokban (USA) két év alatt, ezzel pedig ők, és családjuk is zöldkártyát kap és potenciálisan állandó lakosság válhatnak – írja a Quartz. Sok amerikai kis- és középvállalkozás számára ez a lehetőség jelenti szinte az egyetlen utat a pénzszerzésre a 2008 óta megszigorodott banki hitelezés útvesztőjével szemben.

Bár az amerikai állam 2008 óta több mint 200 milliárd dollárral segítette ki a bankrendszert, a kkv-szektornak nyújtott vállalati hitelezés 2008 júniusa óta 27 százalékkal csökkent a tavalyi év júniusáig. Az EB-5 névre hallgató vízumprogram 2005-ös bevezetése óta több mint 6,7 milliárd dollárt hozott az USA-ba, és becslések szerint mintegy 95 ezer állást teremtett a rendszer. A kínai vízumtulajdonosok száma 2008-tól kezdődően ugrott meg jelentősen, ma már ők dominálnak a vízumprogramban.

A programot ugyanakkor többen kritikákkal illetik. Páran kétségbe vonják a program hatékonyságát, illetve annak felügyeletét is. Például hogy a kínaiak és a vízumprogramba belépő más országok polgárai olyan projektekbe fektetnek be, amelyekben amerikaiak nem fektetnének, mivel olyan kockázatosak. Az ugyanakkor nagyon valószínűnek látszik, hogy növekedni fog a vízumprogramba jelentkező kínaiak száma, mivel Kanada nemrég beszüntette hasonló programját, miután 46 ezer kínai jelentkezett be rövid idő alatt az ottani hasonló programba.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.