Gazdaság MTI/Magyar Nemzet 2014. február. 14. 06:04

Elmeszelhetik a házi pálinkafőzést

A Magyar Nemzet információja szerint az Európai Bíróság rövidesen ítéletet hoz a szabad pálinkafőzés miatt Magyarország ellen indult kötelezettségszegési eljárás ügyében.

Az Európai Bizottság tavaly február 21-én határozott úgy, hogy a luxembourgi bíróság elé idézi Magyarországot a házi pálinkafőzés jövedékiadó-mentessége miatt – emlékeztet a napilap.

A Magyar Nemzet pénteki számában megjelent írás szerint uniós forrásból úgy értesültek, hogy a bíróság mindenképpen "elmeszeli" majd hazánkat, vagyis kimondhatják, azok is kötelesek jövedéki adót fizetni, akik évente 50 liternél kevesebb pálinkát főznek.

Az újság információja szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium már keresi azokat a megoldásokat, amelyekkel – esetleg kompromisszumok árán, de – Magyarország megőrizheti a házi pálinkafőzés adómentességét. 

V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára a lapnak elmondta: a kormány 2010-es intézkedése a házi pálinkafőzést a minőség irányába mozdította el, az addig illegálisan tevékenykedők immár minőségi termékkel állhattak elő.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?