Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan mennének is. Kelet- és Dél-Európa egy részéről menekülnek a nyugati bankok, az egy évtizede még pénzügyi mennyországnak tartott régió bankrendszereiben drasztikus átalakulás megy végbe. Osztrák helyett orosz szereplők felbukkanása, valamint az állam nagyobb szerepvállalása jellemzi a térséget. Mi jöhet a nyugati bankok távozása után? Egy fejezet zárul most le a régió bankrendszereinek történetében?
Rohamtempóban távoznak a nyugati bankok a régióból. Az utóbbi pár évben a térség 11 országából – de nem mindegyik államból – összesen 27 nagyobb nyugati bankcsoport távozott, tervez távozni, vagy felröppent a pénzintézet neve a lehetséges távozók között. Mostanság leginkább Ukrajnából pucolnak a pénzintézetek, de Magyarország, Bulgária, Görögország vagy Lengyelország is előkelő helyen szerepel a listán. Ez rendkívül éles váltás a 2008-2009-et megelőző két évtizedhez képest.
A '90-es és a 2000-es évek első felében többtucatnyi nyugati bank tette be a lábát a rendszerváltó közép- és kelet-európai piacokra abban a reményben, hogy kihasználja a régiós országok megugró gazdasági növekedését, illetve a bankszektorok kiaknázatlan lehetőségeit. Olasz, német, osztrák, francia, görög, spanyol, svéd bankok jelentek meg Észtországtól Ukrajnán át Törökországig, érkezésük pedig – az országba bevitt tőke például – alapjaiban változtatta meg a banki tulajdonszerkezetet. Nem mellesleg a technológiai modernizáción is szinteket léptek feljebb ezen államok, és akkor még nem is beszéltünk a nemzetközi sztenderdek bevezetéséről a vállalati kultúrában. A külföldi bankok ráadásul mindazt meg is adták a vállalkozásoknak és fogyasztóknak, amire 1989 után vágytak: könnyen, gyorsan és sok esetben olcsón elérhető hiteleket, így az Európa ezen a részén élő polgárok is hozzá tudtak jutni olyan régóta áhított javakhoz, amilyenek Nyugaton már a mindennapok részei voltak.
A 2008-2009-es gazdasági válság ugyanakkor felforgatta a képet, a sok esetben addig szép profitokat begyűjtő külföldi bankok pedig hátraarcot vettek. És úgy tűnik, mintha a gazdasági válság lecsengése után a folyamat egyes országokban – például Magyarországon vagy Ukrajnában –, még gyorsulna is.
Túlnőtték magukat a bankok
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatai szerint 2003. és 2007. között a nettó összesített tőkebeáramlás a régió államaiba háromszorosa volt az 1997 előtt az ázsiai válságot átélt államokba beáramló pénzmennyiségnek. A beérkező tőke 2007-re éves szinten a GDP 15 százalékára rúgott (a hatalmas összeg jól is jött a tőkehiányos régiós bankrendszereknek). A bankok emellett a kritikusok szerint túlságosan is a fogyasztási típusú hitelekre – elsősorban jelzáloghitelekre – koncentráltak ahelyett, hogy a vállalati hiteleket részesítették volna előnyben. Pedig utóbbival hosszabb távú gazdasági növekedést lehetett volna megalapozni. Ráadásul volt olyan eset is, amikor annyira könnyen adtak hitelt, hogy az ingatlan értékét is meghaladó összegeket helyeztek ki (a jelzáloghiteleken kívül más hitelekkel kombinálva). A vállalati hitelek jelentős része ugyancsak az ingatlanpiacra áramlott.
A fogyasztás növekedése azután megugrasztotta a béreket és az inflációt, felpörgette az importot, s a külkereskedelmi hiány így növekedésnek is indult. A külső eladósodottság nőtt, ráadásul külföldi devizában, ami akkor okozott galibát, amikor a válság miatt a külföldi finanszírozás kiszáradt, a bérek és ingatlanárak zuhanásnak indultak, az elszálló helyi fizetőeszközök miatt pedig megugrottak a törlesztőrészletek. A leginkább fűtött gazdaságok voltak azok, melyek a legnagyobbat buktak: Lettországban 2008-ról 2009-re 30 százalékkal zuhant a tőkebeáramlás, a GDP pedig 2009-ben 18 százalékkal esett. A bankok és a szabályozó testületek, hatóságok, politikusok ugyanakkor együtt felelősek a hitelezés elszaladásáért, ezt az illetékesek el is ismerték. (Pár régiós ország ugyanakkor kimaradt a hitellufi felfújódásából, ilyen például Csehország, ahonnan nem is terveznek elmenni a bankok).
A kivonulás okai
Bár a külföldi tulajdonú pénzintézetek a válság alatt részt vettek az országok bankszektorainak stabilizálásában azzal, hogy folyamatosan forrásokat – nem is keveset – biztosítottak a régió bankjainak, ám többen feladni kényszerülnek bástyáikat. Ennek okai igen szerteágazóak.
Először is, a gazdasági és hitelválság következtében a régióban megtelepedett külföldi bankok hazai anyacégei sokszor maguk is szorult helyzetbe kerültek. A problémás hitelek számának növekedése, egyes portfóliók leírása komoly veszteségeket eredményezett, több pénzintézet, például a bajor BayernLB, illetve a belga KBC csak állami pénzügyi mentőövvel tudta megtámogatni megrendült helyzetét. A pénzügyi segítségért cserébe ugyanakkor az uniós és nemzeti szervek sok esetben azt szabták feltételül, hogy át kell strukturálni a bankok pénzügyi kitettségét, magyarul: ki kell vonulni bizonyos piacokról, vissza kell fogni tevékenységüket. Az MKB Bankot például a BayernLB-nek 2016-ig el kell adnia, és a KBC is ezért vonul vissza a régióból (a K&H-t állítása szerint megtartja, bár arról is érkezett hír, hogy kivonulnának hazánkból, csakúgy, mint a Budapest Bank tulajdonosa, az amerikai General Electric, amelyről a Handelsblatt írt).
Emellett pedig a politikai céloknak is meg kell felelni: ha már például német adófizetői pénzből támogattak meg egy bankot, akkor elvárható, hogy az érintett pénzintézet a hazai piacokon rendezze sorait. Nem mellesleg a hazai piacokra koncentrálás azt is jelenti, hogy ha beüt egy krach, akkor a pénz nem ragad külföldön.
Régiós kitettségüket a kelet-európai térségben korábban rendkívül aktív osztrák bankok (Erste, Raiffeisen, Volksbank – utóbbi Románia kivételével a teljes régióból távozott), illetve a Dél-Európában aktív franciák, olaszok (Crédit Agricole, Société Générale, UniCredit, Intesa Sanpaolo) is visszavágják, hogy a hazai piacon rendezhessék soraikat, s hozzák az uniós tőkemegfelelési mutatókat. A dél-európai kivonulás, amely leginkább Görögországot érinti (a balkáni államokból pedig görög bankok mennek ki) ugyanakkor közvetetten az ottani gazdasági és hitelválsághoz kötődik. A már évek óta lejtmenetben lévő görög gazdaság az ország bankszektorát is megtépázta, így a nem igazán jövedelmező piac nem nyújt igazi perspektívát. A ciprusi bankok visszahúzódása Görögországból ugyanakkor a szigetországi hitelválsághoz is kapcsolódik: az uniós tagállamban egy bank le is húzta a rolót, egyes részeit, melyek a jó hiteleket is tartalmazzák, egy másik ciprusi pénzintézetbe rámolták át.
További bonyolító körülményekként jelentkeztek a bankszektorokra nehezedő különadók, pluszterhek, a kiszámíthatatlan, kihívásokkal teli környezet – ennek egyik ékes példája pont Magyarország, illetve a romló gazdasági kilátások miatt Ukrajna. Ezek pedig nyilvánvalóan ismét csak arra ösztökélhetik az Európa említett térségeiben jelen lévő bankokat, hogy fogják a cókmókjukat, és távozzanak.
Kik érkeznek?
Az látható, hogy a kivonuló, illetve a kivonulást tervezgető külföldi bankok – Ukrajnában, Bulgáriában, Görögországban és Magyarországon látszik ez egyértelműen – helyére zömében belföldi szereplők igyekeznek benyomulni, már amennyire pénzügyi lehetőségeik engedik. Jó példa erre Bulgária, ahol a Crédit Agricole helyi leányát a bolgár CCB vásárolja meg.
Ukrajnában is – ahonnan a legtöbb nyugati bank távozott, távozik – helyi pénzintézetek, befektetők, vállalkozók igyekeznek döntő részben átvenni a távozó külföldiek helyét, ám itt már a helyi gazdasági élet nagyágyúi, a köznyelv által sokszor oligarchának hívott személyek, illetve az orosz állam is feltűnik. A nagy kérdés az, hogy az új helyi szereplők mennyire lesznek képesek jövedelmezővé varázsolni ezeket a bankokat – a nyugatiak épp azért távoznak, mert ez nekik sok esetben nem ment –, illetve hogy az orosz állami érdekeltségi körébe tartozó pénzintézetekre (lásd VEB, VTB) milyen befolyással bír a Kreml. Amúgy az orosz belépők a kivonuló nyugati bankok helyén már Közép-Európában is megjelentek, a Sberbank nemrég vette át a Volksbank régiós érdekeltségeit, és tavaly ősztől már az orosz néven találkozhatunk a bankkal.
A keleti és belföldi szereplők megjelenése mellett az állami szerepvállalás is erősödik egyes országokban (például nálunk). És hát ezzel alapesetben semmi probléma nincsen, egyes nyugat-európai bankokban meghatározó például az állami, helyi önkormányzati, netán régiós tulajdon. Ráadásul kétségtelen az is, hogy a kelet- és közép-európai országokban a külföldi bankok megjelenése azt is eredményezte, hogy a belföldi tulajdon visszaszorult, így például vannak olyan államok, ahol 80-90 százalék a külföldi tulajdon aránya. Utóbbi csökkenése, és a hazai tulajdon növelése pedig adott esetben jelentősen mérsékelheti a külföldi anyabankot érő sokkok idáig terjedésének veszélyét. Kérdéses azonban, hogy az állam milyen mértékben képes tőkét biztosítani a tulajdonába kerülő bankoknak (ha szükséges), illetve mennyire használna kettős mércét saját bankjai érdekében (a Reuters friss elemzése is erre hívja fel a figyelmet).
Az sem mellékes, hogy az állam nagyobb szerepvállalása mekkora költséggel, kockázattal jár az adófizetők számára: ez azért is fontos, mivel ha szorult helyzetbe kerülne egy bank, akkor az államnak, mint tulajdonosnak kellene pénzeket pumpálnia a pénzintézetbe. A Reuters elrettentő példaként Szlovénia esetét hozza fel, ahol 4,8 milliárd állami euróval kell kistafírozni a bankokat. És akkor arról még nem is beszéltünk, milyen történelmi gyökerű társadalmi ellenérzéseket válthat ki a túlságosan is látványos állami szerepvállalás ebben a régióban.
Ez azonban csak az egyik oldal. A másikon ott van az is, hogy idén újra górcső alá veszik a bankokat, és bár a feltételek puhulnak, elképzelhető, hogy ha egyes, a régióban is jelenlévő pénzintézetek rosszul szerepelnek a vizsgán, akkor – fáj vagy sem, kockázatos vagy nem annyira – mégis a kilépés mellett döntenek.
Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Plusztartalmakat is talál!
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
