Gazdaság hvg.hu 2014. január. 03. 02:03

A fogyasztók kárára sumákoltak az energiaszolgáltatók

Az Egyesült Királyságban, ahol a magyarországi helyzethez hasonlóan, kiemelt politikai témává emelték a lakossági energiaárat, most bizonyítottan durva túlszámlázáson kapták a nagy szolgáltatócégeket. A The Guardian szerint 4 milliárd fonttal (mintegy 1400 milliárd forinttal) vágták át a lakosságot.

Többször is írtunk már arról (például itt, meg itt meg itt), hogy az Egyesült Királyságban az ellenzéki Munkáspárt olyan választási programmal indul neki a választási szezonnak, mely szerint helyre teszik a túl kapzsivá vált energiaszolgáltatókat, és ha hatalomra kerülnek, ideiglenesen befagyasztják a lakossági energiaárakat.
 
A The Guardian által részletezett munkáspárti vizsgálat kimutatta, hogy a lakossági piac 98 százalékát ellenőrző hat legnagyobb brit energiaszolgáltató cég az utóbbi három évben az átlagos piaci árfolyamnál összesen négymilliárd fonttal (vagyis több mint 1400 milliárd forinttal) magasabb "nagybani" árat fizetett a beszerzett energiáért, mint az szükséges lett volna. A baloldali napilap által idézett Labour szakértők úgy látják, hogy ezzel a szolgáltatók vagy saját erőműveik számára igyekeznek extraprofitot kitermelni a mesterségesen magas nagybani árakkal, vagy a fogyasztók kárára kötnek nagyon drága beszerzési ügyleteket.

Az angol politikában is prögetik a nagy rezsikereket
Bánkuti András

Caroline Flint, a Munkáspárt árnyékkormányának energiaügyi miniszterjelöltje szerint itt az ideje a szektor teljes átalakításának, így ha a Munkáspárt kormányra kerül, tervük szerint feldarabolják a nagy lakossági energiaszolgáltató cégeket, és véget vet a "titkos ügyleteknek".

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.