Győr négymilliárdos adósságát az állam fizeti
Győr városától 4,4 milliárd forint adósságot vállal át a kormány. A konszolidáció második üteme Győr-Moson-Sopron megyét 12 milliárd forinttal érinti. A folyamatot március 1-jéig kell lezárni - közölte Németh Lászlóné a nemzeti fejlesztési miniszter győri tájékoztatóján pénteken.
Fontos, hogy a tehermentesített önkormányzatok fejlesztésekkel, a helyi vállalkozások ösztönzésével járuljanak hozzá a kitűzött gazdasági célokhoz. A kis- és középvállalkozások támogatásához szükség van a tehermentesített önkormányzatok fejlesztési terveire - tette hozzá a miniszter.
Simon Róbert (Fidesz-KDNP) alpolgármester közölte: Győr városa még 2006-ban és 2010-ben vett fel elsősorban fejlesztési célú hitelt. A mintegy 7,8 milliárd forint adósságállományból mára több mint 4 milliárd maradt. Ha a kormány ezt most nem vállalta volna át, csak adósságszolgálatra 800-900 millió forintot fizetett volna az önkormányzat - hangsúlyozta. Az alpolgármester a helyi vállalkozások támogatásáról szólva jelezte, hogy Győrben a jövő héten dönt majd a közgyűlés az iparűzési adó 2 százalékról 1,8 százalékra történő csökkentéséről.
Kara Ákos (Fidesz) országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy az adósságátvállalás nemcsak Győr, hanem a többi település szempontjából is nagy segítség. Választókörzetében 51 önkormányzatot érintett a konszolidáció, csaknem egymilliárd forinttal - tette hozzá.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint 2012 januárja óta megtett intézkedéseivel az állam több körben összesen 884 milliárd forint adósságot vállalt át a megyei és helyi önkormányzatoktól. 2014 első hónapjaiban a kormány a magyar települések megmaradt tartozásait is rendezni fogja, összesen mintegy 420 milliárd forint értékben - áll a közleményben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.