2013. november. 20. 17:11 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 20. 17:44 Gazdaság

Orbánék átírnák a vásárlás szabályait

Rendeletben rögzítené a kormány a fogyasztó és a vállalkozás közti szerződések részletes szabályait. A kormány honlapján olvasható tervezetben egyebek mellett rögzítenék, hogy az interneten vásárolt áruval kapcsolatban a fogyasztó az átvételtől számított 14 napon belül elállhat a szerződéstől.

A rendelet a tervek szerint jövőre, március 15-én lép hatályba, tehát része annak a jogszabálycsomagnak, amely az új Polgári törvénykönyvhöz kapcsolódik.

Az uniós jogban – amelyen a rendelettervezet is alapul – a fogyasztó mindig magánszemély, az általa valamely vállalkozással kötött szerződés pedig a fogyasztói szerződés.

A tervezet előbb a hagyományos fogyasztói szerződésre határozza meg azt, hogy a megkötése előtt a vállalkozás milyen tájékoztatást köteles adni a fogyasztónak. Ilyen például az adóval növelt bruttó vételár, a teljesítési határidő, a fuvarozás, illetve az is, hogy a vásárolni kívánt szoftver miképpen működik együtt a hardverrel – illetve ennek a fordítottjáról is.

A másik változat az, amikor – a jog szóhasználatával – távollevők kötnek egymással fogyasztói szerződés. Ide tartozik például a telefonos és az internetes vásárlás. Ilyenkor a vállalkozásnak arról is tájékoztatni kell a szerződéskötés előtt a jövendő ügyfelét, hogy mennyibe kerül a közöttük levő kapcsolattartás.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.