Így futtatnák fel a magyar tejágazatot
A tej terméktanács fejlesztési koncepciója javítaná a piaci szervezettséget, és újításokat vezetne be az előállítási oldalon is. Az első félévben jól teljesített az ágazat, de a terméktanács 2020-ra még jobb eredményeket akar.
A tejágazat számára középtávú fejlesztési koncepciót dolgozott ki a 2014–2020 közötti időszakra a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács – közölte Lukács László, a terméktanács ügyvezető igazgatója.
A komplex javaslat magába foglalja a korszerű genetikai tenyészértékbecslés módszereinek alkalmazását, a takarmányozási költségeket csökkentő technológiák bevezetésének támogatását, valamint a környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő energiatakarékos fejlesztések ösztönzését elsősorban a termék-előállítás területén, valamint a piaci szervezettség javítását segítő intézkedéscsomagot. A kidolgozott koncepciót már átadták Feldman Zsoltnak, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárának.
Amennyiben ezeket a módszereket sikerül bevezetni, a magyar tejágazatban a jelenlegi évi 1,7-1,8 milliárd literes termelést a 2020-as évek elejére 2,0-2,2 milliárd literre lehet növelni – állítja a terméktanács. Ezzel a 160 literes egy főre jutó éves fogyasztás 200 literre emelkedhetne Magyarországon. Cél az is, hogy a tejágazat jelenlegi 400 ezer tonnás exportja 600 ezer tonnára nőjön, ugyanakkor az importáru részesedése a magyar tejpiacon 20 százalék alá csökkenjen.
Az ügyvezető igazgató szerint a jelenlegi piaci helyzet kedvez az ágazatnak, mivel keresleti piac alakult ki, és ennek nyomán az idei első félévben az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai szerint a tejtermelés 15 százalékkal emelkedett az országban. Nőtt a belföldi értékesítés 8, továbbá a kivitel 120 százalékkal, míg a tejbehozatal csaknem 30 százalékkal volt alacsonyabb az előző év hasonló időszakáénál.
Lukács László közölte, az utóbbi hónapokban a tej felvásárlási ára mintegy 20 százalékkal emelkedett, most 103-105 forint között mozog literenként. A kedvező piaci körülmények indokolták azt is, hogy a terméktanács elnöksége a korábbi előrejelzésében szereplő 94 forintról 99 forintra emelte az idei kvótaévre az éves átlagos tejalapárra vonatkozó prognózisát. A kvótaév az EU tejpiaci szabályozásában rögzített – a tejágazat sajátosságaihoz igazodó – egységnyi termelési időszak, az adott év április 1-jétől következő év március 31-ig tart.
Az ügyvezető igazgató úgy vélte: a tejkvótaév végére – azaz jövő év március 31-ig – a tej felvásárlási ára eléri, sőt várhatóan meg is haladja majd a 110 forintot literenként.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.