2013. szeptember. 30. 12:15 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 30. 12:15 Gazdaság

A BÉT is országjárásra indul

Folytatja a tavasszal indult, öt állomásból álló országjáró körútját a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), szerdán Debrecenben rendezik meg az ingyenes nyílt napot.

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény szerint a roadshow-n az érdeklődők átfogó képet kaphatnak a tőkepiaci befektetésekről és az aktuális piaci tendenciákról. 

A résztvevők előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken hallgathatják meg a szakma legjobb hazai előadóit. A rendezvényen számos tőzsdén kereskedő befektetési szolgáltató és további partnerek standjai is látogathatók, itt az érdeklődők közvetlenül tehetik fel kérdéseiket az elemzőknek és brókereknek.

A válság hatására az emberek nagy része tudatosabban figyel pénzügyeire, ugyanakkor a megfelelő pénzügyi műveltséghez szükséges ismeretek még fejlesztésre szorulnak. A rendezvény egyik fő célja a hazai befektetői bázis erősítése és a pénzügyi oktatás - idézi a közlemény Katona Zsoltot, a BÉT vezérigazgatóját.

Az országjáró körút október 9-én Pécsen, október 10-én Szegeden folytatódik.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.