2013. augusztus. 14. 09:43 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 14. 14:15 Gazdaság

Hidegen hagyta a forintot a magyar GDP-adat

Nem mozgatta meg jelentősen a forint árfolyamát a második negyedéves GDP-adat bejelentése, a magyar fizetőeszköz kissé gyengült kora reggel óta.

Délelőtt 10 óra körül az euró árfolyama 298, 85 forintnál járt, ami kisebb gyengülés a szerda reggel fél hétkor regisztrált 298,13 forintothoz és a kedd esti 298,10 forint után. Negyed 11-re tovább gyengült a forint, akkor már 299,11 körül jegyezték az eurót.

A forint árfolyama azt követően sem mozdult el, hogy a KSH bejelentette, a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékkal emelkedett az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg az első negyedévhez képest 0,1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint.

Éves összehasonlításban 2011 negyedik negyedévében nőtt a GDP utoljára, az idei első negyedévben 0,6 százalékos volt a gazdasági növekedés a múlt év utolsó három hónapjához képest – tette hozzá a KSH.

A nemzetközi befektetői hangulatot kettősség jellemzi, egyrészt érkeznek a vártnál jobb makroadatok külföldről, viszont a piacok aggódnak a Fed várható lépése miatt – írta a Portfolio.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.