A kereskedelmi- és iparkamaránál keresi igazát tucatnál több Vas megyei trafikos, akik nem nyertek a februári koncessziós pályázaton. Szerintük ha már van kamarai tagdíj, akkor elvárható lenne, hogy képviseljék az érdekeiket. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egyelőre még nem hallott a csoportos megkeresésről, de ha történt ilyen, akkor reagálnak rá.
Bementünk a megyei kamarához, hogy elmondjuk, miben sérültek a jogaink – fejtette ki a hvg.hu-nak Babos József pórul járt szombathelyi trafikos, aki 12-15 régi dohány-kiskereskedővel együtt kereste meg a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát. Babos jelenleg két trafikot üzemeltet, egyet Szombathelyen, egyet pedig Kőszegen. Négy koncesszióra pályázott, de egyet sem nyert meg. Elmondása szerint azt mondták nekik, hogy írják össze azokat a pontokat, ahol sérelem érte őket, és majd meghallgatják a problémáikat. Egyelőre még nem tárgyaltak, de szerinte a kamara segítőkésznek mutatkozik.
Babos kis híján 20 éve foglalkozik dohánykereskedelemmel, normális esetben az ő érdekeiket kellene képviselnie a kamarának, mondja. Ha már éves kötelező tagdíjat fizetnek, szerinte elvárható lenne, hogy fellépjenek a birtokon belül lévő kereskedők érdekében. "Mindenkinek javasolom ezt a lehetőséget, mivel nyitott kapukat döngetünk" – emelte ki Babos József.
Lapunk megkereste a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát is, hogy kommentálják értesülésünket, tényleg történt-e ilyen megkeresés a koncessziós pályázaton nem nyertes helyi trafikosok részéről, és hogy terveznek-e valamit tenni az ügy érdekében. A kamaránál megerősítették, hogy a trafikosok jártak náluk, ám további információval illetékes személy hiányában nem tudtak szolgálni. Azt ígérték, hogy pénteken talán már lesz olyan kamarai tisztségviselő, akivel tudunk beszélni ebben az ügyben.
Parragh: ha megkeresték őket, akkor reagálnak
A hvg.hu ugyanakkor elérte Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökét, aki egyelőre még nem tudott arról, hogy a koncessziós pályázaton nem nyert trafikosok keresték meg volna a Vas megyei kamarát. Parragh a témára kitérve elmondta, hogy még a jogszabály megszületése előtt egyeztetéseket folytattak érintett tagjaikkal, számba vették a törvénnyel kapcsolatban a pró és kontra érveket, ezek után pedig elküldték véleményüket a kormánynak. Ha voltak problémás pontok, akkor azokat még az új törvény megszületése előtt jelezték – emelte ki Parragh.
Olyan vállalkozói levelet ugyanakkor kaptak, melyben egy koncessziót nem elnyerő trafikos fejti ki álláspontját. Csoportos megkeresésről Parragh nem tud, ha lesz ilyen, akkor arra reagálnak majd. Az MKIK elnöke hozzátette, azt látni kell, a kamarán belül ugyanazon szektorban sokszor rengeteg feszültség tapasztalható. Ez a dohánykoncessziós pályázatok esetében is igaz, csakúgy mint az e-útdíj bevezetése vagy a pénztárgépek adóhatósághoz történő bekötése esetében.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.