Megváltozott a vasúti menetrend
Több ponton változott az idei vasúti menetrend vasárnap, a módosulások csaknem húsz vasútvonalat érintenek.
A MÁV-START Zrt. korábbi tájékoztatása szerint az eddigiekhez képest új járatokat indítottak, több vonat hosszabb útvonalon közlekedik és újabb megállóhelyeket alakítottak ki.
A legjelentősebb módosítás, hogy új vonatok állnak az utazók rendelkezésére több vasútvonalon is akár a hétvégi, távolsági, akár az elővárosi utasforgalom megfelelőbb kiszolgálása érdekében. Ebben érintett a Budapest-Győr-Hegyeshalom-Rajka vonal iskolaidőben vasárnap, késő délutánonként Győr és a főváros között; a Budapest-Székesfehérvár-Szombathely vonal az iskolai napokon Celldömölk és Szombathely között; a Vác-Diósjenő-Balassagyarmat vonal Diósjenő és Vác között; illetve a Budapest-Szeged vonal munkanapokon Kiskunfélegyháza és Szeged között.
A balatonfenyvesi kisvasút vonalán május elsejétől új vonatpár áll a kirándulók rendelkezésére. Több vonat az eddigieknél hosszabb útvonalon közlekedik, például a Hatvan-Somoskőújfalu és a Budapest-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon. Csökken a vonatok menetideje a Kál-Kápolna-Kisújszállás vonalon. Több vonat áll meg Szászberek és Szellőhát megállóhelyeken a Vámosgyörk-Újszász-Szolnok vonalon.
A Rédics-Zalaegerszeg vasútvonalon feltételes megállásokkal közlekednek a vonatok, a megállóhelyeken csak akkor áll meg a vonat, ha az utasok a leszállási szándékukat jelzik, vagy a mozdonyvezető várakozó utast lát a megállóhelyen.
Kisebb változások vannak a Győr-Veszprém, Szombathely-Nagykanizsa, Balatonszentgyörgy-Tapolca-Ukk, Budapest-Székesfehérvár-Tapolca, Fonyód-Kaposvár, Budapest-Pécs, Szentlőrinc-Sellye, Budapest-Vác-Szob, Budapest-Hatvan és a Füzesabony-Eger, valamint a Püspökladány-Biharkeresztes vasútvonalon.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.