A válság kellős közepén olyan európai politikusok lehetnek fontos pozíciókban, akik egyszerre tájékozatlanok és felelőtlenek. Ha eddig nem aggódtunk volna, most elkezdenénk – írja a Véleményvezér blog.
"Tegnap egy nagy lépéssel közelebb kerültünk az eurózóna összeomlásához. Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport soros vezetője, a holland Jeroen Dijsselbloem egészen meredeket talált mondani, hogy aztán hat óra múlva vissza is vonja nyilatkozatát. Elég ijesztő, ami történik" – írja a Véleményvezér blog.
"Ciprus esetében az EU egy korábban nem alkalmazott megoldáshoz nyúlt. Az ország csőd szélén álló bankrendszerét nem kizárólag közös (értsd: elsősorban német) pénzből mentik ki, hanem a betétek részleges konfiskálásával. Bár az eredeti javaslat legveszélyesebb része, a betétbiztosítással is védett 100 ezer eurónál kisebb betétek részleges einstandja nem valósult meg, a 100 ezer euró feletti betétek bizony nagyon csúnyán járnak, egyes esetekben ezek 40%-ára teszi rá a kezét a ciprusi állam" – olvasható a blogbejegyzésben.
Az eddig érinthetetlennek hitt bankbetétek immár egyértelműen nem azok. Ez pedig felveti annak veszélyét, hogy egy következő válsághelyzetben – mondjuk Olaszország vagy Spanyolország esetében – a nagybetétesek már az első napon megrohamozzák a bankokat. Ez az ő esetükben nyilván elsősorban a tőke idegen országba történő elutalását jelentené. Ahogyan azt már megírtuk, ez egyrészt komoly fenyegetés az európai bankrendszer stabilitására, másrészt egy hatékony fegyver az északi országok kezében arra, hogy a délieket egy fenntarthatóbb gazdaságpolitika követésére kényszerítsék" – írja a blog. A teljes bejegyzést itt olvashatja!
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.