2013. március. 13. 14:13 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 13. 15:09 Gazdaság

Osztrák bankok: Orbán már máskor is mondott ilyet

Magyarországi pénzintézetek osztrák anyabankjai szerint nem kell kétségbeesni Orbán Viktor miniszterelnök keddi kijelentéseitől, amelyekben a magyar bankrendszeren belüli magyar tulajdonhányad növelését nevezte kívánatosnak. Az osztrák bankok szerint kevés konkrétum hangzott el, ráadásul a miniszterelnök már korábban is beszélt erről.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) keddi, Gazdasági évnyitó című fórumán a kormányfő elmondta: nem egészséges, hogy a magyar bankrendszer tekintélyes része külföldi kézben van, ezért a kabinet célja, hogy abban a magyar tulajdon aránya legalább 50 százalék legyen.

"Orbán már többször említette, hogy szívesen látna magasabb hazai tulajdonhányadot a magyar bankszektorban, de sohasem részletezte, hogy ezt miként érné el. Most sem" – válaszolt az APA osztrák hírügynökség megkeresésére Hana Cygonkova, az Erste-csoport szóvivője.

A Raiffeisen Bank Internationalnál hasonlóképpen vélekedtek, és emlékeztetettek: nem új a miniszterelnök kijelentése, hiszen már 2012 júliusában is beszélt erről. A legfrissebb nyilatkozatot a magyar közönségnek szánta a kormányfő – közölte a bankház. Mindkét bank megismételte korábbi határozott álláspontját, hogy nem kíván kivonulni a magyar piacról.

A magyarországi UniCredit Bank közvetlen anyavállalata, a nemzetközi UniCredit-csoporthoz tartozó osztrák Bank Austria szerint nincs értelme kommentálni a miniszterelnök szavait. A bank egyben megjegyezte, hogy jól megy a magyarországi üzletága.

zöldhasú
Hirdetés