Kétmilliárdot kell visszafizetnie Lázár városának
Elfogadta 15,521 milliárd forintos főösszeggel a korábban Lázár János vezette hódmezővásárhelyi önkormányzat 2013-as költségvetését a város közgyűlése pénteken. A költségvetést forráshiány nélkül, egyensúlyban tervezték meg és fogadták el. Az önkormányzat 2013-as teljes adósságszolgálata 2,2 milliárd forint.
A 9 igen és 4 nem szavazattal elfogadott rendelet alapján a város 2013-ban 6,7 milliárd forintot fordít működési kiadásokra, több mint 3,5 milliárd forintot pedig fejlesztésre.
Nem kötelező feladatokra 303 millió forintot költhetnek majd.
A könyvvizsgáló szerint jó az, hogy gazdálkodásához nem kíván hiteleket igénybe venni az önkormányzat, az egyensúly biztosításához azonban igen szigorú költséggazdálkodást kell folytatni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.