2013. január. 28. 17:26 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 28. 17:16 Gazdaság

Tüntetnének a bányászok, az Emmi szerint nem kell

A kormány gondoskodott arról, hogy a bányászok egészségkárosodási járadéka, továbbá az átmeneti bányászjáradék a mindenkori nyugdíjemeléssel azonos mértékben, idén januártól 5,2 százalékkal emelkedjen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A tárca a hétfői közleményben reagált arra, hogy a Bánya-, Energia-, és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) jelezte demonstrációt szerveznek kedd estére a minisztérium elé, mivel úgy vélik, a kormány múlt év elejétől hátrányosan módosította a bányászok nyugdíjazásának szabályait.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében emlékeztet arra, hogy a hosszabb ideig foglalkoztatott bányászok korábban alacsonyabb mértékű egészségkárosodás alapján is rokkantsági nyugdíjat kaphattak. A bányászok egészségkárosodási járadéka szabályozásának módosításával biztosították a legnehezebb körülmények között, mélyművelésben dolgozott bányászok számára a korábbi rokkantsági nyugdíjuk összegével megegyező ellátást.

Azok, akik a rokkantsági kedvezményt nem mélyművelésű bányában teljesített munka alapján érték el, a megváltozott munkaképességűek ellátórendszerben a valamennyi biztosítottra érvényes, általános szabályok szerint kapnak ellátást - írja közleményében az Emmi.

Akiknek az egészsége nem károsodott, de a legnehezebb körülmények között, mélyművelésű bányában 25 évet ledolgoztak, korhatárra tekintet nélkül átmeneti bányászjáradékra szereznek jogosultságot. E járadék folyósítása mellett a minimálbér 18-szorosát meg nem haladó keresetig dolgozhatnak, s a nyugdíjkorhatár betöltésekor nyugdíj megállapítását is kérhetik.

A közlemény rámutat: a kormány elsődlegesen a legnehezebb körülmények között - a mélyművelésű bányában - dolgozók számára a korábban nyújtott kedvezmények közül a legfontosabbakat a jelenleg működő ellátórendszerekhez illesztette, az emelés mértéke azonos az öregségi nyugdíj értékével, azaz 5,2 százalék.

Az általános szabály szerint a nyugdíj összegét 25 év nyugdíjjárulék alapjául szolgáló keresetből kell kiszámítani, hogy az összege minél jobban tükrözze az aktív pálya alatt nyújtott biztosítási teljesítményt. Ezért nem értelmezhető a követelt átlagkereset számítási kedvezmény, amely nem a nyugdíjba vonuló valamikor bányászként dolgozó személy saját kereseteit venné figyelembe, hanem a jelenleg aktív bányászokét - jelezte az  Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A Bánya-, Energia-, és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ)  elnöke, Rabi Ferenc múlt hét csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kedden demonstrációt tartanak Budapesten az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt. A szakszervezet a minisztérium képviselőjének átnyújtandó petícióban három pontban foglalják össze a követeléseket: a külfejtésen dolgozó szénbányászok kapják vissza a szakmai nyugdíjat, álljon vissza a kedvező nyugdíjátlag-számítás, továbbá a III. csoportos rokkantsági nyugdíjasok is kapják vissza eredeti járandóságukat.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.