2012. november. 26. 15:35 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 26. 15:14 Gazdaság

Civil segítségre számít az NGM a Webbank létrehozásához

Költséghatékony működésre törekvő, ezért alapvetően az internetes megoldásokra támaszkodó pénzintézet lesz a Webbank - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A Webbank célja, hogy előnyös alternatívát nyújtson a magyarországi pénzpiac korlátozott hitelkínálatával szemben. A tőkegyűjtés során számít a "civil Magyarország" összefogására. A tárca bízik abban, hogy a kezdeményezéshez már csatlakozott magánszemélyek és vállalkozók mellett önkormányzatok és külhoni magyarok is felismerik az állami támogatás mellett megvalósuló közösségi cselekvésben rejlő erőt.

A Webbank amellett, hogy aktívan részt kíván venni a devizahitelesek problémáinak megoldásában, versenyképes, kiszámítható és tisztességes üzletpolitikán alapuló hitelezéssel kívánja segíteni a hazai vállalkozások működését - áll a közleményben.

Az állami-civil bank (Webbank) megalapításával kapcsolatos feladatok ellátására november 15-étől jövő év május 15-éig terjedő időtartamra Körtvélyessy László Andrást miniszteri biztossá nevezte ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - az erről szóló utasítás a pénteki Hivatalos Értesítőben jelent meg.

Körtvélyessy László az elmúlt két évben a Nemzetgazdasági Minisztériumban dolgozott, miniszteri biztosként irányította a Széchenyi Pihenő Kártya szakmai kidolgozását és sikeres piaci bevezetését. A Webbank ötlete a múlt évben merült fel, azzal a céllal, hogy kedvező kondíciójú hiteleket szerezzen a devizahiteleseknek.

Doubravszky György, a bank mögött álló Hiteltársulás szervezője januárban közölte, hogy a cégbíróság bejegyezte a Webbank Tőketársaság Zrt.-t. A bank a tőkéje összegyűjtését úgy képzelte, hogy 1,5 milliárd forinttal beszáll az állam, és ugyanennyit magánszemélyek és vállalkozások adnak össze.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.