2012. november. 23. 18:20 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 23. 18:14 Gazdaság

BÉT: rosszul teljesítettek a gyógyszerpapírok

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,77 pontos, 0,69 százalékos emelkedéssel, 17 869,58 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak a két gyógyszerpapír vesztett értékéből az előző napi záráshoz képest. A pozitív nemzetközi hangulat a kezdeti mínuszból pozitívba húzta a BUX-ot - így jellemezték a BÉT pénteki kereskedését az MTI által megkérdezett elemzők.

A Mol emelkedését a társaság jogi igazgatójának a nyilatkozata magyarázza - mondta Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Az uniós csatlakozás miatt a INA-ban 25 százalékra kell csökkenteni az állam tulajdoni hányadát, ez pedig azzal jár, hogy a jelenleginél kisebb beleszólása lesz az államnak a társaság ügyeibe. Így jobban jár, ha a Mol kerül többségi tulajdonba, és megmaradnak az állam mai jogai.

Miután az MSCI úgy döntött, hogy a Richter papír alacsony likviditása miatt kiveszi indexeiből a magyar gyógyszeripari vállalatot, több alap eladja a részvényeit. Az áresés ennek tudható be az elemző szerint.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője is a pozitív nemzetközi hangulatra hivatkozott. A német export-import adatok fél százalékponttal lettek jobbak a vártnál. Az USA-ban rövidített kereskedés volt pénteken - a hálaadást követő napon - így a BÉT forgalma kifejezetten jónak mondható. A Richter esését ő is az MSCI döntésének tudta be.

A Mol 170 forinttal, 0,99 százalékkal 17 295 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 60 forinttal, 1,55 százalékkal 3 930 forintra nőtt, forgalma 7,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,01 százalékkal 399 forintra emelkedett, forgalma 192,8 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 250 forinttal, 0,68 százalékkal 36 700 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 39,1 millió forintos forgalom mellett 150 forinttal, 0,88 százalékkal 16 900 forintra esett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1 033,86 ponton zárt pénteken, ez 8,41 pontos, 0,81 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Gazdaság Dzindzisz Sztefan 2025. január. 12. 11:00

Primark a HVG-nek: Meghaladta a várakozásainkat az első hét hónap Magyarországon

Új Primark-bolt nyitása egyelőre nincs tervben, bár vizsgálják a további növekedési lehetőségeket. Elárulták azt is, hogy mennyire keresnek más terméket a férfiak és a nők, kik költenek többet, és hogy szerintük mi különbözteti meg őket magyar vetélytársaiktól és hogy miért fontos az egyszerű vállfa. Emailben feltett kérdéseinkre a cég válaszolt.