A hét előző két napjának piaci esését követte a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 215,63 pontos, 1,13 százalékos csökkenéssel, 18 813,58 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama csökkent a legutóbbi, pénteki záráshoz képest. Noha a nyugat-európai tőzsdék már kissé emelkedtek, a BÉT szerdán még a hét első két napjának esését "hozta be" - mondta Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője. Példaként a német DAX indexet említette, amely ezen a két napon közel 3 százalékot esett. Az elemző szerint jó jel, hogy a forgalom immár tartósan 10 milliárd fölött van, és szerdán például az OTP a forgalomnak "csak a 62 százalékát adta", azaz a többi részvény forgalma is erős volt.
Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője, akárcsak Miró József szerint az amerikai vállalati gyorsjelentési eredményektől függ a hét további napjainak részvénymozgása. Mivel a Fed tovább pumpálja a pénzt a piacokra, kisebb visszaesés után nem zárható ki a további emelkedés, különösen akkor, ha csütörtök este az Apple jó számokat közöl - magyarázta Gabler Gergely.
A Mol 140 forinttal, 0,74 százalékkal 18 775 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 84 forinttal, 2,08 százalékkal 3946 forintra esett, forgalmuk 6,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,25 százalékkal 396 forintra gyengült, forgalma 795,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 170 forinttal, 0,42 százalékkal 40 400 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 112,7 millió forintos forgalom mellett 55 forinttal, 0,30 százalékkal 18 265 forintra csökkent. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1081,13 ponton zárt szerdán, ez 14,34 pontos, 1,31 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.