2012. augusztus. 22. 16:43 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 22. 16:28 Gazdaság

Vidéken érheti meg igazán a kamattámogatott hitel

A fővárosban átlagosan egy új lakás árának 12 százalékát, míg vidéken, egy nagycsalád esetén, egy új családi ház árának akár 20 százalékát is elérheti az állami kamattámogatás összege - közölte számítása eredményét az Otthon Centrum Hitel Center.

Az ingatlan franchise hálózat hitelközvetítéssel is foglalkozó leánycége kiemeli, hogy az állam a lakáshitelek kamatainak támogatását ugyan 5 évre korlátozta, viszont használt lakás vásárlására is felvehető ilyen hitel. A kölcsön összege új lakásnál legfeljebb 10 millió, használtnál pedig 6 millió forint lehet.

Az Otthon Centrum számítása szerint egy használt lakásra felvett 5 millió forintos hitel után - öt év alatt - az állam 748 ezer forint támogatást fizet. A piaci 12,5 százalékos kamatozású hitel havi törlesztőrészlete 57.435 forint, míg a 8,77 százalékos támogatott kamattal csak 40.972 forintot tesz ki. A második évtől az ötödikig minden évben 2 ezer forinttal növekszik a havi törlesztőrészlet, majd a hatodik évben éri el a piaci, 57.435 forintot.

A múlt év végén született és nemrégiben módosított kormányrendelet szerint akkor vehető fel új lakásra kamattámogatott hitel, ha a vételár vagy az építési költség nem több bruttó 30 millió forintnál, amely tehát az áfát tartalmazza, viszont nincs benne a telek ára. A használt lakás vételára pedig a 15 millió forintot nem haladhatja meg, korszerűsítéskor is 15 millió a limit, viszont ebben már szerepel az áfa is.

A kamat az állampapír referenciahozamok függvénye. Például az egy évig fix kamatozású hitelnél a 12 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozamának 130 százalékát kell venni, és a bank erre tehet rá még legfeljebb 3 százalékpontot. A támogatás attól függ, hogy új vagy használt lakás vásárlására szól a hitel, illetve hány gyermek van a családban. Például új lakásnál és két gyermeknél az első évben a kamat 60 százalékát vállalja át az állam, ez esik az ötödik évben 40 százalékra. Használt lakásnál a gyermekek száma már nem befolyásolja a támogatást, amely az első évben 50 százalék, az ötödik évre azonban 30 százalékra csökken.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.