Zhvg HVG 2025. január. 09. 12:39

Most a legmagasabb a megújuló energia aránya Magyarországon, de így is az EU-rangsor alján kullogunk

A megújuló forrásokból származó villamos energia 19,5 százalékot tesz ki, Ausztriában például 88 százalékot.

15-ről 17 százalékra emelte a megújuló energia részarányát Magyarország 2023-ban – írja az Eurostat adatai alapján a Népszava. Ez hazai rekordnak számít, ugyanakkor EU-s összevetésben ez 27-ből a 8. legrosszabb arány. A lap megjegyzi, hogy 2013-ban Magyarország állt már 16 százalékon is, majd 2018-ig az arány egészen 12,5 százalékig esett vissza.

A megújuló forrásokból előállított áram aránya 19,5 százalék, ami szintén gyenge adat, Ausztriában ugyanez például 88 százalékot tesz ki, de EU-s szinten is sokkal magasabb, viszont a kormányzati felülvizsgálatok és a növekedés ütemét illetően a legjobban teljesítő öt tag között kaptunk helyet.

Sötétszélcsend – mi a valódi oka, hogy Magyarországon volt Európa-szerte a legmagasabb a tőzsdei áramár?

Novemberben újra nagyot szólt az úgynevezett sötétszélcsend. Európa jelentős részén hirtelen kilőttek a másnapi tőzsdei áramárak, ilyenkor Magyarországon különösen nagy a drágulás. Az árrobbanás fő oka, hogy ilyenkor – napfény és szél híján – leáll Németország óriási megújulóerőmű-parkja. A szakértő szerint ilyenkor itthon szeretnek Németországra és a zöldpolitikára mutogatni, miközben igazából nálunk van a probléma, a mi régiónkban nincs elég kapacitás.

A jelentés szerint az EU-ban tavaly az energiafogyasztás közel negyede (24,5%) származott megújuló forrásokból, szemben a 2023-as 23 százalékkal. A zöld áram leginkább szélből és vízből származik, a leglendületesebb fejlődést a napenergia-hasznosítás mutatta – jegyzi meg a lap.

2023-ban ráadásul az Európai Bizottság a 2030-ra vonatkozó megújuló-részarány célértékét 32-ről 42,5 százalékra emelte, ettől Magyarországnak nemhogy a teljesítménye, de még a vállalásai is jócskán elmaradnak. A kormány 2020-as klímaterve 2030-ra 20 százalék körüli arányt ígért, ezt azonban azóta felemelték 30 százalékra, ami továbbra is jelentősen elmarad az uniós célértéktől.

tudatos mindennapok
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.