Nagyot esett a forint
Tovább gyengült csütörtökön napközben a forint, az eurót délután négy előtt nem sokkal 302,80 forint felett jegyezték, míg délelőtt még 300,4 forinton jegyezték. Szerdán délután még 299,72 forinton jegyezték az uniós fizetőeszközt.
Devizapiaci kereskedők elmondták, hogy az euró csütörtökön sem gyengült 300 forint alá, és napközben 302,60 forinton is járt az árfolyam. Délután háromnegyed négykor az euró 302,80 forint felett járt.
A forinttal együtt a többi közép-kelet-európai deviza is gyengült, bár a forint alulteljesítő volt. A kereskedők szerint a forint árfolyamának az sem tett jót, hogy az Európai Központi Bank (EKB) bejelentette, a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) vonatkozó módosított törvénytervezet nem oszlatja el az intézmény függetlenségével kapcsolatos valamennyi aggályt.
A svájci frank 251,70 forinton forgott délután, míg reggel 251,21, szerdán délután pedig 250,61 forint volt az árfolyam. A dollár jegyzése 243,75 forint, a reggeli 243,52 forint és az előző délutáni 242,75 forint után, a japán jené pedig 3,1020 forint a reggeli 3,0917 forint után.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.