2012. május. 07. 21:02 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 07. 20:44 Gazdaság

ÚSZT: a kormány ötmilliárddal támogatja az óvodafejlesztést

Ötmilliárd forint keretösszeggel jelent meg két pályázati felhívás az Új Széchenyi Terv keretében óvodafejlesztésre. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kiírásai által lehetőség nyílik többek között képzések, tréningek szervezésére, óvodaudvar fejlesztésére, tornaszoba kialakítására, és különböző eszközök beszerzésére is - közölte az NFÜ az MTI-vel hétfőn.

A közlemény szerint a megjelent konstrukciók célja a kiváló magyar óvodapedagógia továbbfejlesztése, úgy, hogy az a kisgyermekek számára személyiségük kibontakoztatásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket optimálisan biztosítsák. Az Európai Szociális Alap támogatásának köszönhetően jelentősen javulhat az intézmények szolgáltatási színvonala - emelte ki az NFÜ.

A közlemény kitér arra, hogy a színvonalas kisgyermekkori nevelés számos rövid és hosszú távú előnyt biztosít mind egyéni, mind a társadalmi szinten. Az óvodai nevelés magas színvonalának biztosítása mellett hozzáférhetőségének garantálása is fontos. Ezen kívül figyelmet kell fordítani egyebek között a környezetre, az infrastruktúrára, a személyzeti ellátottságra, az irányításra és a minőségbiztosításra is - olvasható a közleményben.

A dokumentum kitér arra: a magas színvonalú óvodai nevelésben való részvétel általánossá tétele nagymértékben hozzájárulhat az Európa 2020 stratégia sikeréhez, különösen két kiemelt uniós cél eléréséhez: egyrészt a korai iskolaelhagyás csökkentéséhez, másrészt a kiemeléshez a szegénység és a társadalmi kirekesztés veszélyével fenyegető helyzetből. 

A kiírás keretében óvodák, óvodai részleggel is rendelkező többcélú intézmények, illetve ezek fenntartói pályázhatnak. A rendelkezésre álló keretösszeg a konvergencia régiókban 4 milliárd forint, míg a Közép-magyarországi régióban 1 milliárd forint. A támogatás mértéke a projekt összköltségének 100 százalékát is elérheti, az igényelt összeg minimum 1 millió, maximum 100 millió forint lehet. Pályázatok benyújtására 2012. június 1-jétől június 30-ig lesz lehetőség - olvasható az NFÜ közleményében.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.