Világ HVG 2025. január. 06. 19:01

Macron is beleszállt Elon Muskba, azzal vádolja, közvetlenül beavatkozik választásokba

A norvég és a brit miniszterelnökhöz hasonlóan a francia elnök is bírálta az amerikai techmilliárdost. Thomas Regnier, uniós szóvivő szerint viszont Musknak jogában áll, hogy kifejtse a nézeteit.

„Tíz évvel ezelőtt még ki gondolta volna, hogy a világ egyik legnagyobb közösségi oldalának tulajdonosa egy új nemzetközi reakciós mozgalmat támogat, és közvetlenül beavatkozik a választásokba, többek között Németországban” – mondta Emmanuel Macron hétfőn. A francia elnök ezzel csatlakozott a norvég és a brit miniszterelnökhöz, valamint a német kormány szóvivőjéhez, akik szintén bírálták az X tulajdonosát. Bár Macron nem nevezte meg Muskot név szerint, világos volt, kiről beszél a francia elnök.

A norvég kormányfő hétfőn azt mondta, aggasztónak tartja, hogy Elon Musk milliárdos belefolyik Egyesült Államokon kívüli országok politikai ügyeibe, szerinte nem kellene, hogy így működjenek a dolgok demokratikus és szövetséges országok között. Hozzátette, ha Musk elkezdne a Norvégiával foglalkozni, az ország politikusainak egy emberként kellene elhatárolódni tőle.

A norvég miniszterelnök aggódik Elon Musk európai politikai szerepvállalása miatt

Szerinte ha Musk figyelme Norvégia felé fordulna, a politikusoknak közös erővel kellene ignorálni őt.

A techmilliárdos novemberben új parlamenti választást követelt az Egyesült Királyságban, majd kifejtette, hogy szerinte csak az AfD mentheti meg Németországot. Utóbbi miatt a német kormány azzal vádolta meg, hogy megpróbálja befolyásolni a február 23-i választásokat, és Olaf Scholz kancellár a Stern hetilapnak adott interjúban külön is elmondta véleményét Muskról.

Ugyanakkor Thomas Regnier, az Európai Bizottság digitális ügyekért felelős szóvivője hétfőn egészen más hangot ütött meg. Ő azt mondta, Elon Musknak jogában áll, hogy kifejezze személyes nézeteit, politikai véleményét az Európai Unióban, online és offline egyaránt. Azt azonban hozzátette, hogy a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabály (DSA) szerint egy online platform tekintetében biztosítani kell, hogy az a jogi kereteken belül működjön, és ne lehessen visszaélni vele olyan rendszerszintű kockázatokkal, amelyek például a választási folyamatot vagy a civil diskurzust érintik.

Hirdetés