Szinte lehetetlen kedvezményes hitelt találni a végtörlesztéshez - írja a szerdai Magyar Nemzet, amely a Bankszövetségtől úgy értesült: a közszolgák végtörlesztése ügyében őket még nem keresték meg.
Mintegy 53 ezren jelezték, hogy állami segítséget igényelnének a devizahitelük kedvezményes visszafizetéséhez – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. Úgy tűnik azonban, hogy csak néhány napjuk lesz arra, hogy minden szükséges lépést megtegyenek. A szakértők szerint kizárt, hogy ennyi ügyfelet néhány nap alatt el tudjanak látni a bankfiókok – az adósoknak január 30-ig kell igazolniuk bankjuknál, hogy rendelkezésükre áll a végtörlesztéshez szükséges összeg, akár hitelígérvény formájában is.
A Bankszövetség nem tud arról, hogy a bankok tárgyalnának a közszolgákról
A lap úgy értesült, hogy a közszolgák végtörlesztéséről Matolcsy György tárgyalásokat folytatott a pénzhintézetekkel. A Magyar Nemzet által megkérdezett Müller János, a Bankszövetség elnöke azonban nem tud ilyen egyeztetésekről, bár hozzátette: elképzelhető, hogy tárgyalások zajlanak a minisztérium és a bankok között. Az NGM közleménye szerint egyébként Pleschinger Gyula államtitkár és Nátrán Roiland helyettes államtitkár egyeztetett a pénzintézetekkel.
Egyébként a koncepcióról, amely kamattámogatással könnyítené meg a közszférában dolgozók végtörlesztését, a héten dönt a kormány. A lap által megkérdezett banki források szerint olyan megoldás is körvonalazódhat, amely a jelenleg érvényben levő feltételek és dátumok megváltoztatása nélkül is segíthet. A hitelszakértők ezt cáfolták: a bankok többsége már nem ad kölcsönt, a piacon maradottak kapacitása pedig véges.
Ahogyan arról már hvg.hu is beszámolt, viták alakulhatnak ki amiatt, hogy milyen igazolásokat kell elfogadniuk a bankoknak. A szakértők azt javasolják, a határidő előtt pár nappal nyújtsák be az ügyfelek az igazolást, hogy legyen idő pótolni az esetleges hiányosságokat. Ráadásul a bankokat továbbra sem kötelezi a kormány arra, hogy elfogadják a közszféra adósainak végtörlesztési kérelmét, így sokan lehetnek azok, akik mégiscsak kimaradnak a végtörlesztésből, jegyzi meg a konzervatív napilap.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.