Szijjártó nem érti, miről beszél az EU-biztos szóvivője
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője azt mondta, teljesen érthetetlennek tartja az unió gazdasági és pénzügyi biztosa szóvivőjének szavait. Az Európai Bizottság alelnöki rangú gazdasági és pénzügyi biztosának, Olli Rehnnek a szóvivője korábban aggodalmát fejezte ki a magyar jegybanktörvény tervezetét illetően, és hiányolta az arról szóló egyeztetést az Európai Központi Bankkal.
Csütörtök este az Európai Bizottság aggodalmait hangoztatta a magyar jegybanktörvény tervezetét illetően. Az uniós javaslattevő-végrehajtó testületet aggasztja, hogy a magyar kormány olyan törvényt szándékozik elfogadtatni, amely potenciálisan alááshatja a központi bank függetlenségét - mondta Amadeu Altafaj Tardio, a brüsszeli bizottság alelnöki rangú gazdasági és pénzügyi biztosának, Olli Rehnnek a szóvivője az MTI tudósítójának nyilatkozva.
A szóvivő egyúttal hiányolta a témában a konzultációt az Európai Központi Bankkal. Hozzátette, ezeknek az aggodalmaknak hangot is adott az IMF és az Európai Bizottság előkészítő missziója, Fellegi Tamás magyar főtárgyalóval tartott csütörtöki budapesti találkozóján.
Szijjártó azt mondta, érthetetlennek tartja a szóvivő reakcióját, különös tekintettel arra, hogy a magyar kormány az új jegybanktörvény tervezetét eljuttatta az Európai Központi Banknak, amelynek az erre adott reagálása éppen csütörtökön látott napvilágot.
Az EKB állásfoglalásában - amely még az MNB és a PSZÁF összevonására vonatkozó szerdai módosító indítvány előtt keletkezett - nehezményezte, hogy a törvényjavaslatnak nem a legfrissebb változatát kapta meg, és hogy a kormány elé került dokumentum „makroprudenciális és a javadalmazási szakpolitikai kérdések terén” jelentősen eltér attól a szövegtől, amit ők ismernek. „Az EKB nagyra értékelné, ha a Nemzetgazdasági Minisztérium a jövőben megfelelően tiszteletben tartaná az EKB-val szembeni konzultációs kötelezettségét” - áll a szövegben.Az EKB megismételte az MNB-törvény gyakori módosításaival kapcsolatos korábbi észrevételeit. "A Monetáris Tanács tagjainak jelölési eljárása, illetve az MNB döntéshozó testületeinek fizetési rendszere a közelmúltban többször módosult, anélkül, hogy ezekkel a testületekkel konzultáció folyt volna, vagy figyelmet fordítottak volna az MNB működési szükségleteire vagy az éppen uralkodó gazdasági környezetre. Az MNB-törvény e gyakori módosításai a jogbiztonság elvével nem egyeztethetőek össze" - áll a szövegben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.