Gazdaság MTI 2011. november. 07. 15:43

Felülvizsgálat: IMF-delegáció érkezik Szerbiába

Hétfőtől nyolc napon át Belgrádban tárgyalnak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői, hogy elvégezzék a nyár végén kötött egymilliárd eurós, 18 hónapra szóló készenléti hitelmegállapodás első, negyedéves felülvizsgálatát.

Amikor augusztusban aláírták a megállapodást, Belgrád és az IMF Szerbia idei gazdaságnövekedésével kapcsolatos előrejelzését 3 százalékról 2 százalékra, a jövő évit pedig 4,5 százalékról 3 százalékra rontotta, tekintettel az euróövezeti adósságválságra. Az IMF engedélyezte Szerbiának, hogy az idei GDP-arányos államháztartási hiánya 4,5 százalék legyen a korábban várt 4,1 százalék helyett.

A szerb kormány azzal számol, hogy teljesülnek az államháztartási hiányra és a gazdaságnövekedésre vonatkozó vállalásai.

Szerbia korábbi, 2009 márciusban kötött 3,9 milliárd dolláros (2,9 milliárd eurós) hitelmegállapodása az idén áprilisban járt le. A programot 2009 januárban indította az IMF, eredetileg 15 hónapra 409,5 millió dolláros kerettel, majd 2009 májusban a keretet 3,9 milliárd dollárra emelte, és egy évvel meghosszabbította, 2011 áprilisig.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.