A keddi markáns erősödés után korrekcióval, lejtmenetben kezdhetik a szerdai kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek.
A Cantor Index elemzői szerint a londoni FTSE-100 1,58 százalékos, a frankfurti Xetra-DAX 1,01 százalékos, míg a párizsi CAC-40 1,36 százalékos mínuszban nyithat szerdán. A keddi óriási növekedés után korrekcióval kezdhetnek szerdán a legfontosabb nyugat-európai értékpapírpiacok, miután a keddi eufóriát kevés konkrét bejelentés alapozta meg.
"Úgy látom, a kereskedők arra fogadnak, hogy amikor ilyen nagy a tét, azaz az euróövezet jövőjéről van szó, akkor elképzelhetetlen, hogy a hatóságok elrontsák az egészet" – vélekedett Jeremy Batstone-Carr, a Charles Stanley elemzője. Kijelentette ugyanakkor, hogy még nincs erős fundamentuma a tőzsdeindexek emelkedésének: "Az Európai Központi Bank szakemberei ugyan beszélnek az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) kibővítéséről, de a terveket szeretnénk inkább látni, nem a pletykákat. Hamarosan a piac is ráébred arra, hogy kevés a tény". Mike Lenhoff, a Brewin Dolphin vezető elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy az euróövezeti vezetők – úgy tűnik – "végre valahára" felismerték, hogy milyen mértékű lépések kellenek a válság megoldásához.
Kedden a FTSE-100 4,0 százalékkal 5294,05 pontra, a frankfurti Xetra-DAX 5,3 százalékkal 5628,44 pontra, a párizsi CAC-40 5,7 százalékkal 3023,38 erősödött kedden.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.