Továbbra is erős pluszban Európa
Változatlanul pluszban voltak a vezető mutatók a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken a kereskedés első órájának elteltével, mivel a befektetők bíznak abban, hogy az európai vezetők hamarosan lépnek a görög adósságválság rendezése ügyében.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 2,2 százalékkal 917,44 pontra emelkedett. A londoni FTSE-100 mutató 2,04 százalékos emelkedést jelzett tíz óra körül, nyitáskor 2,08 százalékkal nőtt a mutató. A frankfurti DAX-30 index 3,11 százalékos pluszban volt, a napot 3,14 százalékos emelkedéssel kezdte. A párizsi CAC-40 2,87 százalékkal volt magasabb hétfői záró értékénél, a kereskedés elején a mutató 2,53 százalékkal nőtt. A nap nyertesei eddig a bankok voltak, a Stoxx Europe 600 összesített index több mint 3 százalékkal gyarapodott, ám még mindig 33 százalékkal marad el év eleji értékétől.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.