Gazdaság MTI 2011. július. 25. 12:57

Alstom-kocsikkal újítanak a párizsi metróban is

Több mint 300 millió eurós szerződést kötött a párizsi metrót üzemeltető vállalattal új metrókocsik gyártásáról a francia Alstom. Ez a cég szállít kocsikat a budapesti kettes és négyes metróvonalra is.

A szerződés értelmében 2013 májusa és 2016 augusztusa között összesen 66 szerelvényt szállít majd a társaság Párizsba. A járművek 30 százalékkal kevesebb energiát használnak fel, mint a forgalomban lévő régebbi típusok - közölte a vállalat.

Alstom kocsi Budapesten. Még várunk rá
MTI / Koszticsák Szilárd

Az Alstom több partnerrel, így a Bombardier-vel és az Arevaval együtt teljesíti a megrendelést. Az Alstom részesedése a szerződésben 200 millió euró.

A francia társaság 2001 júliusában kötött szerződést a párizsi metrót üzemeltető vállalattal egy típus fejlesztéséről, teszteléséről, előgyártásáról, továbbá 160 szerelvény opcionális szállításáról.
A mostani megállapodás a harmadik és egyben utolsó részlete ennek a szerződésnek.

Az első 44 szerelvényt 2008 júliusában helyezték üzembe a kettes vonalon, míg a második 50 szerelvény az ötös vonalon közlekedik. A mostani megrendeléssel a kilences vonal elhasználódott szerelvényeit cserélik le Párizsban.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.