Az euróövezeti válság miatt rendkívüli EU-csúcsot szerveznek
Vasárnapra hívhatják össze az euróövezeti válság elmérgesedése miatt szükségessé vált rendkívüli uniós csúcsot. Az EU elnöke eredetileg péntekre tervezte a találkozót.
Herman van Rompuy tervét elsősorban szervezési okokból, a szűk határidő miatt nem lehet megvalósítani - szivárgott ki szerdán Brüsszelben. Ugyanakkor gondoskodni kell arról is, hogy ne "inflálódjanak el" a csúcsértekezletek, ezért biztosítani szükséges, hogy a találkozókon érdemi döntéseket hozzanak - mondták el uniós források az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint.
Az állam- és kormányfői EU-tanácsot elnöklő van Rompuy jelenleg egyeztet, az euróövezeti tagállamok vezetőivel közösen alakítja ki a menetrendet - tették hozzá. A csúcstalálkozókkal kapcsolatos döntésekben a belga politikus az első számú illetékes.
Az euróövezeti országok pénzügyminiszterei kedd hajnalban - több mint tíz órás brüsszeli ülést követően - nyilatkozatot adtak ki, amelyben további intézkedéseket helyeztek kilátásba az adósságválság enyhítése és az átterjedés megakadályozása céljából. Ez azonban nem nyugtatta meg a pénzügyi piacokat, amelyek immár nyíltan aggódnak amiatt, hogy a krízis hullámai az EU egyik legnagyobb tagállamát, Olaszországot is elérhetik. Időközben a helyzetet tovább rontotta, hogy a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő megvonta a befektetési ajánlású szuverén adósosztályzatot Írországtól, mert úgy látja, hogy az euróövezeti tagországnak várhatóan újabb külső pénzügyi segítségre lesz szüksége a jelenlegi segélyprogram kifutása után.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.