Gazdaság MTI/hvg.hu 2011. június. 09. 14:15

Londonban és New York-ban kampányol a kormány

Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára próbál szebb képet festeni a magyar gazdaságpolitikáról a nemzetközi üzleti sajtóban, ahogy azt korábban szakértők javasolták a kormánynak. Ma véleménycikket közölt tőle a The Wall Street Journal című amerikai üzleti lap európai kiadása (WSJE), s a CNBC élő adásában is kifejtette mondanivalóját.

A „Felejtsétek el a megszorítást, kövessétek Magyarországot” című írásában Becsey a kormány első évét értékelte. Mint fogalmazott, jelenleg a megszorítás "a divatos frázis" Európában, a kormányok Görögországtól Nagy-Britanniáig a közkiadások lefaragásával és az adók emelésével próbálják megszilárdítani a gazdaságot. "Magyarország más utat választott, a fenntartható munkahelyteremtésre és növekedésre helyezi a hangsúlyt" – írta az államtitkár.

A kormány hivatalba lépésekor a GDP-arányos államadósság 80 százalék felett volt, a költségvetési hiány pedig megközelítette az 5 százalékot – emlékeztetett Becsey Zsolt. "Könnyű lett volna a társainkhoz hasonlóan a közkiadások csökkentésével, és a cégekre és magánszemélyekre kivetett állandó, büntető adókkal kezelni a hiányt. A Nemzetközi Valutaalap is ezt tanácsolta tavaly júliusban. A kormány elutasította az ajánlatot, mert úgy gondoltuk, hogy a munkahelyteremtés jobb sarokkő a gazdasági kilábaláshoz és a megújuláshoz" – írta az államtitkár, hozzátéve, hogy az Új Széchenyi Terv a kormányzati törekvések egyik pillére.

Becsey Zsolt ismertette: a magánszektorban 2014-ig 300 ezer, 2020-ig 1 millió munkahely megteremtése a cél. A tartósan munkanélkülieket is támogatja a kormány rövid távú foglalkoztatási programokkal a közszférában, 220 ezer embert például infrastruktúra-fejlesztési, mezőgazdasági és erdőgazdálkodási, valamint önkormányzati programokba kívánnak bevonni.

Becsey Zsolt
Karnok Csaba

"Hosszabb távon új életre akarjuk kelteni a magánszektort és le akarjuk választani a magyarokat a jóléti államról" - írta az államtitkár, emlékeztetve a társasági adó csökkentésére. Megjegyezte, hogy az exportvezérelt magyar gazdaságban a kis- és közepes vállalkozások létfontosságúak.

A vállalkozások növekedésével együtt a foglalkoztatottság is bővül a magángazdaságban, ami csökkenti a jóléti államra nehezedő nyomást. Az állam így a korábbival megegyező nagyságú adóbevételre tehet szert, hiszen többen adóznak, csak mindenki kevesebbet, és többen költik el a fizetésüket, ami növeli a lakossági fogyasztást – fejtette ki Becsey Zsolt, felidézve az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó bevezetését.

"Jóléti reformot is végrehajtunk" – írta az államtitkár. Ennek részeként a kormány csökkentette a munkanélküliségi támogatásokat és a gyógyszertámogatásokat, és csökkenti a vállalkozásokat terhelő bürokratikus terheket. A kormány hite szerint a jóléti kiadások csökkentésének a foglalkoztatottság növekedését és a munkaerkölcs javítását kell szolgálnia – tette hozzá.

"Bírálóink azzal vádolnak, hogy titkon megszorító intézkedéseket vezetünk be" – írta az államtitkár, megemlítve az egyes ágazatokat sújtó különadókat.

A kormány célja az, hogy a közkiadások aránya a GDP-hez mérten a 2010-es 48,8 százalékról 42,5 százalékra csökkenjen 2013-ra - írta Becsey Zsolt. A kiadáscsökkentés nem önmagáért való, "a magyar gazdasági modell tartós átalakítását szolgálja" – húzta alá.

"Növekedési céljaink ambiciózusak, de maga a kormány is ambiciózus" - fejtette ki. A kormány 2012 és 2015 között 3 százalék és 5,5 százalék közötti GDP-növekedés kíván elérni, és az a célja, hogy 50 százalék alá csökkenjen a GDP-arányos államadósság – tette hozzá.

"Ez szokatlan gazdaságpolitikai pálya, de hiszünk abban, hogy ez a helyes út, és hogy példa lehet egész Európa számára" – zárta írását Becsey Zsolt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.