Veszélyben a debreceni húsipar
A debreceni önkormányzat szeretné elérni, hogy ne zárják be a mintegy 400 dolgozót foglalkoztató helyi húsüzemet, ezért tárgyalásokat kezdeményeztek a tulajdonosokkal - közölte Papp László stratégiai alpolgármester szombaton.
Tájékoztatása szerint a tervekről az önkormányzat eddig sem hivatalos, sem informális tájékoztatást nem kapott a tulajdonosoktól; a nagy múltú debreceni vágóhíd és húsüzem bezárásának szándékáról a helyi lap, a Hajdú-bihari Napló tudósításából értesültek. A lap szerint július elsején kerülhet végleg lakat a Debreceni Csoport Húsipari Kft. helyi üzemére. A szolnoki központú cég szlovák tulajdonosai 395 dolgozót érintő csoportos leépítési szándékukat már jelezték a térségi munkaügyi központnak.
Papp László alpolgármester elmondta: már felvette a kapcsolatot a regionális munkaügyi központ igazgatójával, és tárgyalásokat kezdeményezett a húsipari cég tulajdonosaival és cégvezetőjével. Utóbbira várhatóan szerda délután kerül sor - tette hozzá. Papp László megjegyezte: mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ne szűnjön meg csaknem 400 ember munkahelye, s megmaradjon a város tradicionális iparága.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.