Róna Péter: háttérmegállapodás született a kormány és a bankok között
A közgazdász a Klubrádióban azt mondta: szerinte a háttérmegállapodás alapján ha a pénzintézetek lenyelik az extra adót, akkor a lakosság terhére "azt tehetnek, amit akarnak".
A gazdagok még állami támogatást is kapnak ahhoz, hogy megvegyék a szegények, fizetésképtelenné vált lakáshitelesek lakását – mondta Róna Péter közgazdász a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. A döntés a bankoknak kedvez, senki másnak; Róna Péter szerint szinte hihetetlennek tűnik, hogy meghozták ezt a döntést.
Bár nem tudja bizonyítani, az MNB felügyelőbizottságának tagja úgy véli, a bankok egyfajta rejtett kompenzációként kapták ezt a lehetőséget. Róna Péter szerint háttérmegállapodás született a kormány és a bankok között a bankadóról szóló szabály idején, hogy ha a pénzintézetek lenyelik az extra adót, akkor a lakosság terhére tehetnek azt, amit akarnak. Ezt támasztja alá az is, hogy amikor 13 nagyvállalat panaszt emelt Brüsszelben a sarc miatt, a bankok nem vettek részt a panaszkodásban – mondta a Klubrádióban.
Korábban Róna Péter a bankok csicskásának nevezte a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányt, mert nem hozott a devizahitelesek megsegítésére megfelelő intézkedéseket. Most azt mondta: a Fidesz-kormány csicskás a köbön.
* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!
A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.