2011. március. 19. 10:47 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 19. 10:46 Gazdaság

Kiszámíthatatlan a jövő hét a New York-i tőzsdén

A szakértők szerint kiszámíthatatlan, hogy mi történik a jövő héten a New York-i értéktőzsdén, mindent a napi események alakítanak majd.

Hatással lesz a piacokra, hogy mi történik a japán fukusimai atomerőműben, hogy alakul a helyzet a forrongó Közel-Keleten és Észak-Afrikában, illetve lesz-e újabb intervenció a jen gyengítésére a G7-ek részéről. Annak ellenére, hogy pénteken emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdemutatók, a héten a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,54 százalékkal, augusztus óta legnagyobb mértékben csökkent, míg a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 2,65 százalékkal, az amerikai gazdaság egészét reprezentáló S&P 500-as index pedig 1,92 százalékkal gyengült. A múlt év végéhez képest a Nasdaq a veszteséges oldalra került, 0,35 százalékos mínuszban zárt pénteken.

A szakértők a jövő heti nagy bizonytalanság mellett a tőzsdemutatók jelentős ingadozására számítanak, egy-egy esemény hírére órák alatt akár 1-1,5 százalékkal mozdulhatnak el az indexek mindkét irányba. A globális események mellett lesznek tőzsdemutatókat befolyásoló amerikai makrogazdasági adatok is. A meglévő és az új lakások eladására, a tartós fogyasztási cikkek rendelésállományára, a munkanélküliség heti alakulására, valamint a negyedik negyedévi GDP-alakulásra vonatkozó adatok azonban ezúttal "másodvonalbeli hírek" lesznek csupán.

 

 

 

 

 


 

zöldhasú
Hirdetés
Címkék