2011. március. 16. 08:44 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 16. 10:29 Gazdaság

Csökkenéssel nyitott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 252,48 pontos csökkenéssel, 21 986,89 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 1,14 százalékkal gyengült.

A nyitást megelőzőn elemzők úgy nyilatkoztak, akár emelkedés is jöhet szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek azt mondta: az elmúlt napok jelentős árfolyamesését követően Amerikában már az emelkedés jelei látszódnak. Az elemző szerint azzal, hogy a nemzeti ünnep miatt a magyar piac hétfőn és kedden zárva tartott, elképzelhető, hogy kimaradt ebből a zuhanásból. Mint mondta, egyes becslések szerint a Japánban bekövetkezett földrengés okozta kár elérheti a 175 milliárd dollárt is. A befektetők attól tartanak, hogy ez visszaveti a japán, és így a világgazdaságot is. 

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője azt közölte: az elmúlt napokban a nemzetközi piacokon bekövetkezett zuhanás után a "megnyugvás" szakaszban kapcsolódik be szerdán a magyar tőzsde. A szakértő úgy vélte, a magyar piacon nem kellene, hogy nagy hatása legyen az elmúlt napok eseményeinek, erre nemcsak a gyakorlatilag rezzenéstelen forint, de az elmúlt két napban 1 százalékot sem eső lengyel és cseh tőzsdeindex is utal. 

Az utolsó kereskedési napon, pénteken a veszteségben nyitó Budapesti Értéktőzsde végül nyereségben fejezte be a kereskedést; a BUX 141,25 pontos, 0,64 százalékos emelkedéssel, 22 239,37 ponton zárt pénteken. 

zöldhasú
Hirdetés
Címkék