Csökkent a PSZÁF-hoz érkező fogyasztói beadványok száma
Kevesebb fogyasztói kritika érkezett a pénzügyi intézmények szolgáltatásaival szemben az idén a harmadik negyedévben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF): a 2.311 beadvány 21,7 százalékkal kevesebb az előző negyedévinél, illetve 28,6 százalékkal az előző év azonos időszakinál.
A szervezet honlapján nyilvánosságra hozott adatok szerint a tőkepiaci és a pénztári bejelentések száma folyamatosan csökken, a bankokra vonatkozó beadványok száma a deviza alapú személyi kölcsön kivételével minden kategóriában mérséklődött, és éves összevetésben csak a biztosítási szektornál nőtt a beadványok száma, 22,6 százalékkal.
Az idén a harmadik negyedévben a legtöbb, a bejelentések 73,3 százaléka a bankokkal szemben érkezett, a pénzügyi vállalkozásokra érkezett közel ötödük, 18,5 százalékuk, míg az egyéb kategóriába tartozó társaságokkal szemben megtett bejelentések kétharmada fogyasztói csoportszervező társaságokra vonatkozott.
A harmadik negyedévben a pénz- és tőkepiaci beadványok több mint két harmada, 67,4 százaléka a korábbi negyedévekhez hasonlóan, a hitelezéssel volt kapcsolatos. Ezek legjelentősebb része továbbra is a hosszúlejáratú, ingatlanfedezet mellett nyújtott, szabad felhasználású és lakáshitelekre vonatkozott, együtt a hitelezési beadványok több mint harmadát tette ki. A harmadik negyedévben a devizalapú hitelekre vonatkozó beadványok száma (174) némileg meghaladta a forint alapú hitelekét (142), de számuk az előző időszakokhoz képest folyamatosan csökkent. Visszaesett a forint alapú hitelekre vonatkozó bejelentések száma is az előző negyedévhez képest.
Az előző negyedévhez hasonlóan a fogyasztók leginkább a szolgáltatás minőségét, az elszámolások, megbízások teljesítését, illetve a tájékoztatási hiányosságokat kifogásolták kapcsolatos beadványokkal fordultak a fogyasztók a felügyelethez: ezek az össz-beadványszám közel 70 százalékát teszik ki.
A legtöbb beadvány, 189, amely az összes 14,6 százaléka az OTP Bankra vonatkozott a harmadik negyedévben, elmaradt a pénzintézet 22,3 százalékos piaci részesedésétől. Piaci részesedésüket meghaladó mértékben érkeztek beadványok a Budapest Bank Nyrt.-re, a Citibank Europe plc. Magyarországi Fióktelepére, valamint a Credigen Bank Zrt.-re.
A biztosítókra vonatkozó beadványok száma az idei harmadik negyedévben az előzőhöz viszonyítva mintegy 20 százalékkal csökkent, de az előző év azonos időszakához képest 22,6 százalékkal emelkedett.
A bejelentések körülbelül háromnegyedét a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással, a lakás- és életbiztosításokkal kapcsolatos ügyek teszik ki. A legtöbb beadvány, 169 a Groupama Garanciával kapcsolatban érkezett, a biztosító piaci részesedése 10 százalék, miközben az összes beadvány 22,7 százalékát vele összefüggésben kapta a PSZÁF. Piaci részesedésüket meghaladó mértékben érkeztek beadványok még a Genertel Biztosító Zrt.-re, valamint az AIM Általános Biztosító Zrt.-re.
A PSZÁF adatai szerint a pénztári szektorra tett bejelentések száma folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. Az első negyedévben magas, 59 magán-nyugdíjpénztári beadványszám a harmadik negyedévre közel felére mérséklődött, azonban még így is erre az intézménytípusra érkezett a beadványok 62 százaléka.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak ellen benyújtott beadványok száma folyamatosan csökkent, az előző év azonos időszakában tapasztalthoz képest pedig alig a negyedére esett vissza.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.