2010. szeptember. 14. 11:11 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 14. 11:17 Gazdaság

Rail Cargo Hungária: az NFM vitatja az osztrák vasút érveit

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) és magyar teherszállítási leányvállalata, a Rail Cargo Hungária (RCH) megalapozatlanul hivatkozik a díjtételek drasztikus emelkedésére az RCH-nál tervezett leépítések egyik indokaként – áll a tárca keddi közleményében.

Szeptember 10-én derült ki, hogy számottevő létszámcsökkentésről készít tervet az ÖBB a Rail Cargo Hungariánál, és tárgyalni akar a magyar kormánnyal a pályahasználati díjakról.

Christian Kern vezérigazgató akkor azt mondta: az ÖBB-n belül a leginkább problémás eset a Rail Cargo Austria csoport, amelyhez a Rail Cargo Hungaria is tartozik. Az RCH-ról szólva kijelentette, hogy a magyar kormány többször is módosította a vasúti teherszállítás keretfeltételeit a vállalat privatizálása óta. Ha a kormány nem változtat az irányvonalán, akkor radikális átalakítás várható – mondta Kern az APA osztrák hírügynökség tudósítása szerint.

Völner Pál, az NFM infrastruktúráért felelős államtitkára erre úgy reagált: az osztrák cég alaptalanul hivatkozik a keretfeltételek többszöri módosításáról, hiszen az összes pályahasználati díj alapját még az idén is a 2004-es bázison kalkulált költségek képezik, a díjak tehát hat éve gyakorlatilag változatlanok.

Emlékeztetett arra is: a díjszerkezet átrendezése csak a jövő évtől várható, azt azonban a díjak megállapítását végző Vasúti Pályakapacitás-elosztó (VPE) Kft. úgy készítette elő, hogy a vasúti árufuvarozási szektor összes terhei ne növekedjenek. A változással az alap- és járulékos szolgáltatások (vonattovábbítás, állomáshasználat) költségei csökkennek, a nem kötelezően nyújtandó kiegészítő szolgáltatások díjai (tolatás, kocsirendezés, áttengelyezés) önköltségi szintre emelkednek. E hatások döntő részben kiegyenlítik egymást, így az árufuvarozási piac szereplői várhatóan nem érzékelnek jelentősebb költségnövekedést – mutatott rá.

Az NFM keddi közleményében ugyancsak hangsúlyozza: az RCH esetében várható költségnövekedés is kizárólag a társaság által igénybe vett szolgáltatások összetételéből adódhat, és azonos teljesítmény mellett nem éri el a milliárdos nagyságrendet. Az NFM nem érhet egyet a gazdaságtalan kiegészítő szolgáltatásokhoz nyújtott állami hozzájárulás változatlan fenntartásával, és "a magyar adófizetők pénzén a tárca nem támogathat (részben külföldi tulajdonú) magánvállalatokat" – olvasható a közleményben.

A tárca közleménye szerint az előzetes adatok alapján a 2010/2011. menetrendi évben bevezetni tervezett új díjrendszer és a pályavasúti tolatási rendelkezésre állás változása kizárólag a vasútvállalatok pályahasználati költségszerkezetét módosíthatja, költségtömegüket összességében azonos megrendelések esetén nem növeli. A kommüniké kitér rá, hogy Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár vezetésével folyamatosan egyeztet a vasúti áruszállításban meghatározó vállalatokkal, és a minisztérium keresi a minden érintett számára elfogadható megoldást.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.