2010. május. 26. 17:38 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 26. 17:33 Gazdaság

Régiós szinten alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,21 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 20 875,76 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 45,8 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények árfolyamai a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője elmondta: régiós társaihoz képest jelentősen alulteljesítő volt a BUX a szerdai kereskedés során, mivel a régiós tőzsdék 3 százalék körüli pluszban fejezték be a kereskedést.

A jelentős forgalom mellett elsősorban az OTP húzta az indexet szerdán, míg leggyengébben a Mol tudott teljesíteni. Hozzátette: bár a Mol csak a nap végén került át mínuszba, de egész nap megfigyelhető volt, hogy gyengébben teljesít, mint a többi vezető részvény.

A BUX szinte egész nap jól teljesített, azonban a nap végére jelentős mértékben veszített értékéből, napi csúcsához képest. A szakértő úgy vélte, ennek az lehetett az oka, hogy a Morgan Stanley szerdán zárás előtt átalakította az indexeiben szereplő papírok súlyozását, amely elsősorban a magyar piacra volt negatív hatással. A BUX vezető részvényeit vélhetően alulsúlyozták, ezért teljesített a magyar piac régiós társainál rosszabbul.

Szatmári Tamás aláhúzta: a nemzetközi piacokon szerdán is bebizonyosodott, hogy a befektetők egy nagyobb esést azonnal visszavesznek a következő napon. Az üzletkötő hangsúlyozta: a következő napokban ismét a bizonytalanság uralhatja majd a piacokat.

A Mol árfolyama 605 forinttal, 3,58 százalékkal 16 300 forintra csökkent, 9,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 145 forinttal, 2,73 százalékkal 5 455 forintra erősödött, forgalmuk 32,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 15 forinttal, 2,27 százalékkal 675 forintra nőtt, forgalma 1,2 milliárd forint volt.
 
A Richter-papírok árfolyama 1105 forinttal, 2,76 százalékkal 41 100 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el. Az Egis 169,6 millió forintos forgalom mellett 395 forinttal, 2,11 százalékkal 19 100 forintra nőtt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?