Megduplázza kínai hálózatát a McDonald's
Két év alatt megduplázza egységei számát Kínában a McDonald's gyorsétteremlánc.
A társaság keddi közlése szerint 2013 végén már több mint kétezer McDonald's működik majd az ázsiai országban, ahol jelenleg 1 135 étteremből áll a hálózat. Az amerikai központú konszern tavaly az utolsó negyedévben 1,2 milliárd dollár adózott nyereséget ért el, ami 20 százalékos növekedés éves szinten, és az október-decemberi időszakban a napi vendégszám elérte a 60 milliót, ami 2 millióval több az egy évvel korábbinál.
A növekedés forrása az afrikai és az ázsiai régió. Kínában a bevétel csak februárban 4,8 százalékkal nőtt. A társaság az év elején azt közölte, hogy az idén 150-175 új éttermet nyitnak. Most felgyorsítják a terjeszkedést a világ legnépesebb országában, ahol többek között a japán Ajisen Ramen és az amerikai Kentucky Fried Chicken a franchise-rendszerben működő hálózat versenytársa.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.